Elon Musk 95,4 milliárd dollárt keresett a mögöttünk hagyott évben, erről számol be a Life.ru orosz hírportál. Az amerikai üzletember, a SpaceX és a Tesla vezérigazgatója, valamint az X (korábban Twitter) közösségi háló tulajdonosa, Elon Musk 2023-as bevételeiről a Bloomberg amerikai hírportál is beszámolt. Mint írták, a vállalkozó a SpaceX és a Tesla sikerének köszönhetően továbbra is a világ 500 leggazdagabb emberét tartalmazó lista élén áll.
Kiderült, hogy Elon Musk mennyit keresett 2023-ban
Brutálisan nőtt a leggazdagabbak vagyona az elmúlt évben.

Ugyanakkor a szakértők számításai szerint az elmúlt évben a leggazdagabb üzletemberek össztőkéje 1500 milliárd dollárral nőtt.
Közülük például az Amazon alapítójának, Jeff Bezosnak a vagyona több mint 70 milliárd dollárral, a Meta vállalat vezetőjének, Mark Zuckerbergnek pedig 80 milliárd dollárral gyarapodott.
A nők mezőnyében a L'Oréal örökösnője lett a világelső százmilliárd dolláros vagyonával, összességében a 12. helyen végzett. Bettencourt Meyers a kozmetikai birodalom igazgatótanácsának tagja. Ő és családja a L'Oréal legnagyobb részvényese, mintegy 35 százalékos részesedéssel.
Borítókép: Elon Musk, az X közösségimédia-platform, a Tesla Motors elektromosjármű-gyártó, a SpaceX amerikai ûrkutatási magánvállalat tulajdonosa az Olasz Testvérek kormánypárt ifjúsági szervezete által rendezett, Atreju nevű találkozóra érkezik Rómában 2023. december 16-án (Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Itt a fordulat, Zelenszkij szerint Brüsszel hazudik
Részletek derültek ki az ukrán elnök és az Európai Bizottság elnökének viszonyáról.

Aki csak tud, elmenekül az ukrán kényszersorozás elől + videó
Egy férfi elfutott a toborzóközpont emberei elől.

Görögországban erdőtüzek pusztítanak + videó
A hőség és az erős szél fokozza a pusztítást.

Szakadékba zuhant egy busz, sokan meghaltak
Két gyerek is az áldozatok között van.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Itt a fordulat, Zelenszkij szerint Brüsszel hazudik
Részletek derültek ki az ukrán elnök és az Európai Bizottság elnökének viszonyáról.

Aki csak tud, elmenekül az ukrán kényszersorozás elől + videó
Egy férfi elfutott a toborzóközpont emberei elől.

Görögországban erdőtüzek pusztítanak + videó
A hőség és az erős szél fokozza a pusztítást.

Szakadékba zuhant egy busz, sokan meghaltak
Két gyerek is az áldozatok között van.