Hozzátette: technikailag nem is vétóról van szó ebben az esetben. Az interjút készítő újságíró szerint Európában most minden szem Orbán Viktorra szegeződik, így rögtön feltette a kérdést: miért ellenzi az ukránok lehetséges csatlakozását?
Két okból. Először is, mert nem állnak készen a tárgyalásra. Másrészt mi, európaiak sem állunk készen arra, hogy teljes jogú tagként fogadjuk el őket. Az Európai Bizottság jelentése, amely szerint hét feltételből négy már teljesült, egyszerűen hazugság. Ukrajna köztudottan a világ egyik legkorruptabb országa
– idézte a miniszterelnök válaszát a Mandiner.
A kormányfő azonban arról is beszélt, nem tudja, a francia közvélemény foglalkozik-e azzal, gazdaságilag mit jelentene Ukrajna csatlakozása, mert Franciaországnak például évente 3,5 milliárd euróval többet kellene befizetnie a közös költségvetésbe. „Ezt itt elfogadják?" – kérdezett vissza a miniszterelnök, aki úgy véli, az ukránok már másnap tönkre fogják tenni az európai mezőgazdaságot, ha beengedik őket a közös piacra. Megjegyezte, nem történt meg az az előkészítő munka, amivel Ukrajna hozzátehetne az Európai Unióhoz, így jobb, ha most el sem kezdenek tárgyalni az ügyben, és nem követik el ugyanazokat a hibákat az EU vezetői, amit Törökországgal.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!