„Azt írják, hogy »Biden összekeverte Ukrajnát Afganisztánnal«. Nem így volt. Már nem tudja visszafogni azt, amire mindenki rájött – az USA véresen megszégyenítette magát az ukrán projekttel”– jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője Telegram-csatornáján, reagálva az amerikai elnök MSNBC televíziós hírcsatornának adott interjújában tett elszólására.
Biden szerint hiba volt bevonulni Ukrajnába, de korrigálta magát
Joe Biden egy interjúban kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak nem kellett volna Ukrajnába bevonulnia. Következő mondatában javította a helyszínt Afganisztánra és Irakra. Az oroszok azonnal lecsaptak az elnök szerencsétlenkedésére.

További Külföld híreink
Az amerikai elnök évértékelőjét követően adott interjút a csatornának. A Capitoliumban elhangzott beszéddel kapcsolatban a nemzetközi sajtó is kifejtette, hogy demens ember benyomását keltette és felmerült a gyanú, hogy gyógyszer segítségével próbálták szellemi hanyatlását elfedni. Biden többször hibázott, amit nem tudott korrigálni.
A televíziós beszélgetés során az izraeli háborúról beszélve korábbi katonai eseményekre utalva Biden így nyilatkozott:
Amerika hibázott. Addig vadásztunk Bin Ladenre, amíg ki nem iktattuk. Ugyanakkor nem kellett volna Ukrajnába mennünk. Vagyis nem kellett volna Irakba és Afganisztánba mennünk. Erre nem volt szükség.
Nemcsak Zaharova reagált az amerikai elnök szavaira, hanem Dmitrij Medvegyev, korábbi orosz elnök, az Orosz Biztonsági Tanács alelnöke is megszólalt Biden megnyilatkozásával kapcsolatban.
Ritka idióta
– ennyivel intézte el azt, hogy a regnáló amerikai elnök összekeverte Ukrajnát Afganisztánnal.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök beszél támogatóihoz a Georgia állambeli Atlantában rendezett kampányeseményen 2024. március 9-én (Fotó: MTI/EPA/Jessica McGowan)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Izrael-ellenes tüntetésen vett részt Greta Thunberg
Dánia szankciókat fontolgat Izrael ellen.

A jemeni húszik kazettás rakétát lőttek ki Izraelre
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.

Ukrajna immár nyíltan zsarolja hazánkat
Ukrajna immár nyíltan zsarolja hazánkat létfontosságú energiabeszerzési útvonalának elvágásával, ha továbbra sem támogatja uniós csatlakozását – jelentette ki Magyar Levente.

J. D. Vance: Oroszország jelentős engedményeket tett az ukrajnai rendezés érdekében
Washington gazdasági kényszert alkalmaz, de egyben lehetőséget is kínál Oroszországnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk