
Beszámolója értelmében az ukrán fél több mint 2500 embert, 35 harckocsit és 40 páncélozott járművet vetett be. Mint mondta, a személyi állományuk hatvan százalékát és páncélozott járművei több mint felét elvesztették.
Putyin úgy vélekedett, „hogy az ukránok bűnös demonstratív fegyveres akciósorozatának” katonai és humanitárius szempontból nincs értelme. Szerinte a támadások célja az orosz elnökválasztás folyamatának megzavarása és az emberek megfélemlítése, legalább az Ukrajnával határos régiókban, illetve hogy eltereljék az ukrán és azon országok nyilvánosságának figyelmét, amelyektől a kijevi rezsim megalázó módon próbál pénzt és mindenféle alamizsnát kikönyörögni. Azt hangoztatta, hogy a harci érintkezési vonalon a kezdeményezés az orosz fegyveres erők kezében van. Putyin azt mondta, hogy az orosz légvédelem az ellenséges rakéták és lövedékek mintegy 95 százalékát megsemmisíti, ám ennek ellenére vannak áldozatok a civilek között. Hozzátartozóiknak az elnök segítséget és támogatást ígért, illetve az ellenséges csapások megtorlását.
Népünk, Oroszország népe még nagyobb összefogással fog erre válaszolni. Kiket akartak ezek megijeszteni?
– hangoztatta az elnök.
Borítókép: Szavazók egy szentpétervári szavazóhelyiségben a háromnapos orosz elnökválasztás első napján, 2024. március 15-én (Fotó: MTI/EPA/Anatolij Malcev)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!