Őrjöng a nyugati média Orbán Viktor tusványosi beszéde miatt

Az olasz jobboldal osztja a miniszterelnök véleményét.

2024. 07. 27. 20:40
Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kritikával fogadták az olasz balliberális lapok Orbán Viktor magyar miniszterelnök tusványosi beszédét, amiért nyíltan bírálta a Nyugat morális kiüresedésének valóságát. Az Ansa hírügynökség szerint a magyar kormányfő megtámadta a Nyugatot, amikor a párizsi olimpiai játékok megnyitóját bírálta az Erdélyben elhangzott beszédében.

Kiemelték, a magyar kormányfő új irányvonalakat rajzolt fel, mely ellenáll nyugati társadalmakban végbemenő elgyengüléssel és szétbomlással. 

A magyar kormányfő szerint a párizsi olimpiai játékok megnyitója az LMBTQ közösség éltetője volt, mely a morális űr emblémájaként értelmezhető 

– írja az olasz hírügynökség. A mutatványok ugyanis drag queeneket vittek színpadra, melyek Jézus utolsó vacsorájának jelenetét elevenítették fel.

A Huffingtonpost kommentje szerint a konzervatív magyar kormányfő a Nyugat gyengeségének és szétesésének új demonstrációjaként határozta meg a péntek esti Szajna-menti látványt, mely összecseng a Moszkvából érkező bírálatokkal. A cikk szerzője ebből azt a következtetést vonta le, hogy Orbán és Putyin összefogtak, csak mert egyig fél sem díjazta a genderlobbit az olimpián. 

Az Il Fatto Quotidiano azt is kiemelte, hogy a magyar kritikák egybeesnek az olasz jobboldal véleményével. A kormánypárti Olasz Testvérek és a Liga politikusai is kritikus hangokat fogalmaztak meg az olimpiai játékok megnyitójával kapcsolatban. Az Olasz Testvérek politikusai „gay pride-hoz hasonló fölösleges blaszfém paródiának” nevezték a bemutatót.

Orbán Viktor mellett állt ki Matteo Salvini, a Liga főtitkára is, aki a keresztényeket súlyosan megsértő, szánalmas francia produkciónak nevezte a műsort. 

Borítókép: Orbán Viktor Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.