„A Washingtonra vonatkozó időjárás-előrejelzés a szél-előrejelzéssel együtt rekordalacsony hőmérsékletet hozhat” – tette közzé Trump a Truth Social közösségi oldalon. Mint írta:
Sarkvidéki szélvihar söpör végig az országon. Nem akarom, hogy emberek megsérüljenek. Veszélyes körülmények uralkodnak majd a több tízezer rendfenntartó, elsősegélynyújtó, rendőr, valamint a több százezer támogató számára, akik 20-án sok órán keresztül kint lesznek a szabadban (Mindenesetre, ha úgy dönt, hogy eljön, öltözzön melegen!)
A FOX Weather szintén arról számolt be, hogy brutális hideg és kegyetlen szél várható a washingtoni régióban hétfőn, a hőmérséklet várhatóan a 20-as évek rekordjáig csökken.
Trump közölte, hogy a Capital One Arena hétfőn nyitva lesz, hogy élőben lehessen nézni a beiktatását, és hogy „otthont adjon az elnöki felvonulásnak”.
A Capital One-ban csatlakozom a tömeghez, miután letettem az esküt
– írta Trump.
A beiktatási bizottság közleményben erősítette meg Trump döntését.
„A beiktatási ceremóniákkal foglalkozó közös kongresszusi bizottság tiszteletben tartja a megválasztott elnök és az elnöki beiktatási bizottsága kérését, hogy a 60. beiktatási ceremóniát az amerikai Capitoliumon belül a Rotundába helyezzék át” – közölte a bizottság szóvivője.
Eleinte az elnöki beiktatásokat a Capitoliumban tartották, a Capitolium azonban az 1812-es háború után, amikor a britek felgyújtották az épületet, olyan súlyosan megrongálódott, hogy James Monroe elnök beiktatását már kint tartották.
Ekkor kezdődött az a szokás, hogy nem bent, a Capitolium épületében teszik le az esküt az elnökök.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!