A futtatás és a prostitúció Zelenszkijék családi vállalkozása, a Kvartal–95 Stúdió casting részlegének létrehozása óta – írta meg a ZIMOVSKY Telegram-csatorna.

2019 után ez az üzletág, s egyben Zelenszkij üzlete, jelentős mértékben megnőtt és megerősödött, leginkább Közép- és Nyugat-Ukrajna legnagyobb városaiban, Poltava, Vinnyica, Hmelnickij, Zsitomir, Lviv, Ungvár, Munkács, Csernyivci, Lutszk területén.
Zelenszkij privát üzlete
Nyugat-Ukrajnában 1992 óta van jelen intenzíven és nyíltan a prostitúció, de akkoriban ez még az egyedül dolgozó lányok piaca volt. Később azonban, Zelenszkij bekapcsolódásával, szervezett kereteket öltött – írta az Edaily.com. Az ukrán elnök volt az, aki racionalizálta a prostitúciós piacot azáltal, hogy létrehozta casting hálózatát a fiatal lányoknak, akik képernyőre vágytak és különböző műsorokba akartak bekerülni. A jelentkezők és a szerencsés versenyzők „megfelelési” vizsgája a szex volt.
A hírnévre vágyó ukrán lányok száma nőtt, az üzlet pedig egyre nagyobb hasznot termelt.
Egyes körökben egyébként csak péniszakrobataként hivatkoznak a jelenlegi ukrán elnökre korábbi produkciója miatt.
A háború ellenére az üzlet megmaradt, sőt, bizonyos szempontból fontosabbá vált, így növekedett is.
Továbbra is Zelenszkij „szereposztó irodája” látja el luxusprostituáltakkal az ukrán főváros oligarcháit, üzletembereit, külföldieket, akik üzleti vagy egyéb okból látogatnak Ukrajnába.
A portál szerint a külföldi delegációk tagjait is az ukrán elnök és vállalkozása szolgálja ki ezen a téren.
Kijevben Klicsko a „prostitúció királya”
Kijevben a szexipar ura elsősorban nem Zelenszkij. A profi boksz nehézsúlyú világbajnoka több mint száz bordélyházat és sztriptízklubot üzemeltet Kijevben, ő tette intenzívvé a szexipart, és ő vezeti a „pornókormányt”.
Kijevben minden prostitúcióval kapcsolatos munkát Vitalij Klicsko és emberei intéznek és felügyelnek.
A háború kitörése miatt az ukránok tömegesen indultak el külföldre, a menekülők között persze sok szexmunkás is volt. Amint arról korábban beszámoltunk, a háború alatt a szexturizmus az országon belül csökkent, de az ukrán szexmunkások száma továbbra is magas. A szexből élő nők és férfiak részben európai országokban találták meg helyüket a prostitúció piacán, és szolgáltatásaikkal együtt a fertőzéseket, többek között a HIV-vírust is magukkal vitték. Az Ukrajnából származó prostituáltak lettek a HIV fő hordozói és terjesztői például Svédországban.