A MAIB előzetes jelentése szerint legalább óránként 117 kilométeres szélsebesség kellett a hajó felborulásához, de a jacht enyhébb szélben is „sebezhető” lehetett.
Megvan, mi okozta a Bayesian nevű szuperjacht tragikus balesetét, amelyben hat ember halt meg
A rendkívül erős szél borította fel Mike Lynch brit mágnás luxusjachtját – állapította meg a tavaly a Palermo közelében fekvő Porticellónál bekövetkezett tragédia körülményeit vizsgáló brit hatóság. Az ügyben a tengeri balesetek kivizsgálására szakosodott brit szervezet (Marine Accident Investigation Branch, MAIB) folytat vizsgálatot, mivel a Bayesian nevű jacht Nagy-Britanniában volt bejegyezve.

A Bayesian érzékeny lehetett a nagy szélre, és valószínűleg ilyen szelet lehetett érzékelni a baleset idején is
– mondta el az ügyön dolgozó Simon Graves. Hozzátette, hogy a szél hatásait valószínűleg nem vették figyelembe, mert a vitorlákat nem húzták fel, és a hajó motorja működött elsüllyedése előtt. Graves szerint a tulajdonos és a legénység nem tudott a hajónak erről a sebezhetőségéről, ezért nem reagáltak. A jacht elsüllyedésének hajnalán a szél sebessége meghaladta az óránként 129 kilométert, ami miatt a hajó kevesebb mint 15 másodperc alatt 90 fokban teljesen az oldalára dőlt.
További Külföld híreink
Andrew Moll, a tengeri balesetek főfelügyelőjének közlése szerint a szél erőssége elegendő volt a Bayesian felborulásához, és a víz azt követően kezdett betörni a hajóba, hogy az oldalára dőlt. Hozzátette, hogy amint a jacht 70 foknál nagyobb szögben dőlt meg, már nem volt esélye a visszaállásra.
A Bayesian kiemelése a múlt héten kezdődött, de átmenetileg felfüggesztették, mert az egyik búvár a munkálat közben halálos balesetet szenvedett.
További Külföld híreink
Az 56 méter hosszú Bayesian 2024. augusztus 19-én süllyedt el Szicília partjainál, a tragédia hét halálos áldozata között volt az 59 éves milliárdos Lynch és 18 éves lánya, Hannah is.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Relativizálni próbálják Sebestyén József halálát
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.

Megszólalt a Hamász a gázai tűzszünetről
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.

Az illegális bevándorlás szigorítását kezdeményezi uniós szinten a német belügyminiszter + videó
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.

Putyin Erdogannal tárgyalt + videó
Erdogan felajánlotta, hogy a tanácskozást ismét Isztambulban tartsák meg.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk