Pénteken is folytatódott a hírhedt karateedző tárgyalása, akit egy hétéves kisfiú, Rolika felrúgásával vádolnak. A Szolnoki Járásbíróságon a kalandpark parkvezetőjét hallgatták meg, amelyből kiderült, nagyon kellemetlenül érezték magukat az ott dolgozók – adta hírül a BorsOnline.
Újabb gyalázatos részletek kerültek napvilágra a hírhedt karateedző tárgyalásán
Ezúttal a parkvezető beszélt a tapasztalatairól a bíróságon.

A negyvenfős gyermekcsoporttal, amelynek a kísérője A. Tibor, a karateedző és a felesége volt, két alkalmazott foglalkozott. A parkvezető azt mondta, kifejezetten kellemetlenek voltak, sok dologba belekötöttek. Beszámolt arról is, hogy az edző és a felesége panaszkodott, hogy szerintük túl kevesen foglalkoznak velük. Azonban nem Rolika volt az egyetlen gyermek, akit a férfi megalázott, a parkvezető szavai szerint ugyanis az egyik kisfiú türelmetlen volt és megkérdezte, hogy védőfelszerelés nélkül is kipróbálhatja-e a pályát, amire a karateedző sértegetni kezdte, és azt mondta:
persze, kezdd el, mutasd meg, hogy milyen önző vagy, mert téged így neveltek.
Ezután történt az eset, amely az egész országot felháborította. Az eset és a tárgyalás további részletei a a BorsOnline cikkében olvashatja el.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Cáfolja a KEHI Ruszin-Szendi Romuluszékat: tudniuk kellett a luxusvilla berendezéseiről, hisz ők kérték
A nadrágot nem a volt vezérkari főnök viselte otthon, mivel a vásárlásokat közvetlenül a felesége irányította.

Orbán Viktor: Folyamatosan dolgozunk a viharkárok elhárításán, segítségért a 112 hívható
Jelenleg is több százezer háztartásban van áramkimaradás.

Ezért szerencse, hogy Magyar Péter nincs döntéshozó pozícióban + videó
Megrendítő videón mutatjuk, ahogy a Tisza Párt elnökének „zápora” leszakította egy üzlet tetejét.

Háromszáz szerelő dolgozik folyamatosan a vihar okozta károkon az MVM-nél
Folyamatosak a helyreállítási munkák.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk