A vádlott két éve tudta meg, hogy a sértettnél négyszázezer forint készpénzt hagyott az unokája megőrzésre, ezért egy este elment az idős nőhöz Kazincbarcikára. A férfi a kaputelefonon keresztül azt mondta, hogy a rendőrségtől érkezett és az unokát érintő nyomozás miatt meg kell vizsgálnia az idős nőnél tartott bankjegyeket.
Furfangosan viselkedett a nyugdíjas, amikor a ravasz rendőr meg akarta vizsgálni a forintjait
A Kazincbarcikai Járásbíróság két év két hónap fegyház fokozatú szabadságvesztésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki úgy próbált meg pénzt szerezni egy idős hölgytől, hogy rendőrnek adta ki magát – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

Az asszony azt válaszolta, hogy felhívja a rendőrséget, és utánajár a terhelt által mondottaknak, de erre a közlésre a férfi elhagyta a helyszínt. A járásbíróság a vádlottat a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettének kísérlete miatt ítélte el – írták.
Az ítélet mellett a bíróság azt is megállapította, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. A büntetés kiszabásakor súlyosító körülmény volt a terhelt büntetett előélete. Az ítélet nem jogerős.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Balázs: Nem fogunk leválni az orosz energiáról
Van-e értelme a halálnak a fronton, bármilyen hősies is? A válasz az, hogy nincs, üzente a miniszterelnök politikai igazgatója.

Fülöp Attila: A kormány megvédi a magyar családokat, az energiabiztonságot, és a békéért dolgozik
Fülöp szerint a kormány a jövőben is a magyar érdekeket védi, miközben továbbra is a béke mielőbbi megteremtéséért dolgozik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívás alatt áll + videó
Ki kell kérnünk Brüsszelben is, hogy miért nem védik meg a tagállamot, figyelmeztetett a honvédelmi miniszter.

Orbán Viktor: Olyan kormányra van szükség, amely a jelenlegi, nagyon nehéz helyzetben tud nemet mondani + videó
Az a fontos, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, figyelmeztetett a kormányfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Balázs: Nem fogunk leválni az orosz energiáról
Van-e értelme a halálnak a fronton, bármilyen hősies is? A válasz az, hogy nincs, üzente a miniszterelnök politikai igazgatója.

Fülöp Attila: A kormány megvédi a magyar családokat, az energiabiztonságot, és a békéért dolgozik
Fülöp szerint a kormány a jövőben is a magyar érdekeket védi, miközben továbbra is a béke mielőbbi megteremtéséért dolgozik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívás alatt áll + videó
Ki kell kérnünk Brüsszelben is, hogy miért nem védik meg a tagállamot, figyelmeztetett a honvédelmi miniszter.

Orbán Viktor: Olyan kormányra van szükség, amely a jelenlegi, nagyon nehéz helyzetben tud nemet mondani + videó
Az a fontos, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, figyelmeztetett a kormányfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!