A biztonsági kamera mindent rögzített, többször is kiraboltak egy kiskorút a buszon
A banda két tagját letartóztatták, a harmadikat pedig bűnügyi felügyelet alá vonták.
találatok a(z) #készpénz hashtagre (57)
A banda két tagját letartóztatták, a harmadikat pedig bűnügyi felügyelet alá vonták.
A belga nyomozók 280 ezer euró készpénzt foglaltak le Marie Arena belga európai parlamenti képviselő fiának lakásában, aki a korrupciós botrány egyik főszereplője.
Több mint 300 ezren álltak a volt politikus mellé.
Menetrend szerinti buszjárat sofőrjével szállíttatott tízmilliós nagyságrendben forintot és eurót Budapest és Lenti között két illegális pénzváltó.
Nem találják a holmi tulajdonosát.
Kórházba kellett vinni, miután megpróbálta eltüntetni a bizonyítékot a nyomozók elől.
Az ügyben érintett betegeket vesztegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.
Az ötvennyolc éves férfinak vérzett a feje, és arról számolt be, hogy megpróbálták kirabolni, a támadót a járőrök perceken belül egy közeli utcában elfogták.
A banda tagjai ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Nyilvánvaló és átfogó szándék mutatkozik a globális pénzügyi elit körében a készpénz végleges megszüntetésére.
Karácsony egyre nagyobb bajban, ennek kapcsán volt kíváncsi a DK vezérének véleményére a Magyar Nemzet.
A nagy érdeklődés elmaradt.
A magyar embereknek – szemben más EU-s országok lakosaival – volt alkalmuk kifejteni véleményüket a témában.
A mainstream sajtó és a nyugati világ mélyen hallgat, miközben Podoljak egy tőrőlmetszett ócska náci.
Van, aki több mint százezer forintért kínál jegyet a Magyarország–Szerbia Európa-bajnoki selejtezőre.
Sorban verik szét Budapest legkedveltebb piacait.