Reméljük, hogy a provokatív lépések és akadályok ellenére sikerül majd újra leülni tárgyalni, és megosztani a már előkészített memorandumtervezeteket
– mondta.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet
Reméljük, hogy a provokatív lépések és akadályok ellenére sikerül majd újra leülni tárgyalni, és megosztani a már előkészített memorandumtervezeteket
– mondta.
A német belpolitika ugyanakkor megosztott a kérdésben. Míg Merz kancellár hétfőn bejelentette, hogy Németország – a britekkel és franciákkal összhangban – feloldotta a fegyverek hatótávolságára vonatkozó korlátozásokat, addig a szociáldemokrata Lars Klingbeil, alkancellár azt állította, hogy Berlin hivatalos álláspontja nem változott a katonai szállításokat illetően. A vita kiemelt fontosságú, miután Merz egyértelművé tette, hogy az ukrán hadsereg a jövőben mélyen orosz területekre is csapásokat mérhet, amennyiben ehhez megfelelő nyugati eszközöket kap.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Friedrich Merz német kancellár (Fotó: AFP)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.