A British Airways egyik légiutas-kísérője meztelenül táncolt a repülőgép mosdójában, amikor kollégái rátaláltak írta a The Sun.

A British Airways egyik légiutas-kísérője meztelenül táncolt a repülőgép mosdójában, amikor kollégái rátaláltak írta a The Sun.
A steward vélhetően drogot fogyasztott a gépen, akkor, amikor az utasoknak az ételeket kellett volna felszolgálnia az Egyesült Államokból londoni Heathrow repülőtérre tartó járaton.
A személyzet megdöbbent, amikor teljesen meztelenül, fel-alá ugrálva találták meg a férfit a Club World kabin vécéjében. A légiutas-kísérőt a járat első osztályú utasainak szánt tartalék pizsamába öltöztették.
A stewardot ezután az első osztályú kabinba kísérték, ahol a tíz és fél órás út hátralévő részére egy luxus ülésbe kötözték.
A személyzet tagjai értesítették a rendőrséget, akik a leszálláskor várták a kétszintes Airbus A380-800-as repülőgépet, hogy letartóztassák a légiutas-kísérőt, aki orvosi ellátást is kapott, és kerekesszékkel vitték le a repülőgépről. A gépen 470 utas és a személyzet tartózkodott. A stewardot felfüggesztették, amíg a nyomozás folyik.
Borítókép: A British Airways járata (Fotó: AFP)
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az oroszok is reagáltak.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Sokan lettek milliomosok, itt vannak az ötös lottó nyerőszámai
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Bunda volt? Sokan kifakadtak Katzenbach Andrea eredménye miatt
Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára
Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt
„Kést a magyarok torkára!” – A következő lépés Európa ukránosítása lesz (?)
Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után
Magas a vérnyomásod? Ezeket az étrend-kiegészítőket jobb, ha elkerülöd
A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország
Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az oroszok is reagáltak.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.