Ali Hamenei ajatollah azonnali távozását követeli a száműzetésben élő iráni ellenzék

A száműzetésben lévő iráni ellenzéki Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa (NCRI) az iszlám köztársaság legfőbb politikai és vallási vezetőjének távozását követeli az Irán elleni amerikai támadásokat követően.

2025. 06. 22. 13:50
Fotó: - Forrás: KHAMENEI.IR
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ali Hamenei ajatollahnak most azonnal távoznia kell – nyilatkozott vasárnap Mariam Radzsávi, a párizsi székhelyű NCRI elnöke, hozzátéve, hogy „az iráni nép üdvözli a háború végét, és békére és szabadságra vágyik”.

Ali Hamenei ajatollahnak most azonnal távoznia kell – nyilatkozott vasárnap Mariam Radzsávi
Ali Hamenei ajatollahnak most azonnal távoznia kell – nyilatkozott vasárnap Mariam Radzsávi. Fotó: AFP

Irán nukleáris programjára utalva, amelynek a létesítményei amerikai légitámadások célpontjává váltak, Radzsávi hangsúlyozta: 

Hamenei felelős azért a hazafiatlan projektért, amely amellett, hogy számtalan emberéletet követelt, legalább 2000 milliárd dollárjába került az iráni népnek – és most mindez füstbe ment.

Borítókép: Ali Hamenei ajatollah (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.