EUstrat: Az EB döntése felszámolja az unió európai jellegét

Věra Jourová nem áll a nemzeti kisebbségek nagylelkű pártfogójának hírében, ráadásul nem kizárt, hogy a magyar kormánnyal vívott csatái is befolyásolták az Európai Bizottságnak a Minority SafePack ügyében hozott döntését – írja elemzésében az EUstrat.

Magyar Nemzet
Forrás: EUSTRAT2021. 01. 15. 16:22
null
Forrás: FUEN, Minority SafePack
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az Európai Bizottság (EB) annak adta jelét, hogy nem is törekszik az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének és problémáinak megértésére. A teljes dokumentumon végigvonul ez a megközelítés, számos problémafelvetés kapcsán a szervezők céljainak szándékos félreértelmezése által”

írja friss elemzésében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézete azzal kapcsolatosan, hogy az EB ma elutasította a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés javaslatait. Az ügyről itt írtunk részletesen. Az EUstrat jogi és politikai szempontól is értékelte Brüsszel ma nyilvánosságra hozott határozatát.

Jogi szempontból arra a következtetésre jutottak, hogy bár a bizottsági közlemény már az elején leszögezi, hogy az EU-nak nincs kifejezett hatásköre a nemzeti kisebbségek védelmére, éppen a Minority SafePack nyilvántartásba vétele kapcsán indult Románia kontra Bizottság ügyben mondta ki az Európai Törvényszék, hogy a bizottság benyújthat a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének növelését célzó, az EU fellépését saját hatásköre alá tartozó területeken kiegészítő jogalkotási javaslatot.

A bizottság mind a kilenc Minority SafePack-beli javaslat tekintetében azzal érvelt, hogy a hatályos uniós jogi keret megfelelő, éppen ezért nem szükséges a szervezők által előirányzott jogalkotási javaslatok előterjesztése. Ez az érvelés a legkézenfekvőbb a bizottságnak, amely egyben kevés lehetőséget hagy a szervezőknek a bizottság döntésének későbbi megtámadására – húzzák alá az elemzésben.

Jourová és a magyar kormány csatája is szempont lehetett

Politikai szempontból pedig kiemelik: az EB egyértelművé tette, hogy semmit sem szándékozik tenni a nemzeti kisebbségek uniós szintű védelmének megteremtése, és ekképpen saját kulturális sokfélesége, az európai kulturális örökség részét képező őshonos európai nyelvek, kultúrák és nemzeti jellegzetességek megőrzésére.

Sőt, a javaslatcsomag teljes elutasításával a testület éppen az unió sokféleségének és valódi európai jellegének felszámolását mozdította elő.

„Azzal ugyanis, hogy a testület nem vesz tudomást az őshonos nemzeti közösségek nyelvének és kultúrájának fennmaradását fenyegető mindennapi veszélyekről, és ehelyett folyton a nemzeti kisebbségek integrációjáról beszél, gyakorlatilag e közösségek asszimilálása mellett foglalt állást. Ez a folyamat pedig hosszú távon az európai őshonos kultúrák eltűnéséhez vezethet, és ekképpen ellentétes a szerződésekben foglalt azon kötelezettséggel, miszerint az unió biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását” – fogalmaz az EUstrat. Szerintük a döntésben szerepe lehetett Věra Jourová alelnöknek is.

Věra Jourová volt a közlemény tervezetének szakmai előkészítője, amelyet később a biztosok kollégiuma elfogadott. A cseh biztos nem áll a nemzeti kisebbségek nagylelkű pártfogójának hírében, ráadásul nem kizárt, hogy a magyar kormánnyal vívott csatái is befolyásolták a hozzávetőleg több mint egymillió magyar nemzetiségű uniós polgár által sikerre vitt kezdeményezés érdemi megválaszolása során.

🇭🇺✍️🇪🇺 Az Európai Bizottság lesöpörte az asztalról a Minority SafePack európai #polgári kezdeményezést. Ezzel a...

Közzétette: EUstrat2021. január 15., péntek

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.