Anita kollégám egy nap azzal állt elém: „Képzeld, körbetekerjük a Balatont!” „Melyik nap?” – mondtam, amire elkezdett röhögni. Nos, irtó büszke vagyok rá, hogy egyszer már sikerült egyetlen nap alatt körbebringáznom a magyar tengert, ezáltal viszont szegényebb vagyok egy bulitúrával – Anitáék már nem. Töviről hegyire kifaggattam a 3 és fél napos komponálás részleteiről – a szervezéstől a Déli pályaudvari leszállásig.
A szervezésbe tehát három héttel az indulás előtt kezdett bele egy cimborája, eldöntötték a pünkösdi hétvégét és megcsinálták a kiruccanás zárt Facebook-csoportját 8 emberrel. Végül hatan ténylegesen is útnak indultak. A túrát úgy tervezték, hogy vonattal lemennek Siófokig csütörtök délután („Nem akartunk pénteken 6-kor kelni”), másnap pedig onnan indítják a 3 napos tekerést. Szálláshelyre nem akartak külön áldozni, ezért előre lerendeztek három haveri nyaralót, ahová betolják a gépeket – Káptalanfüreden, Révfülöpön és Fenyvesen. (Utóbbi helyett végül bérelni kellett egy balatonberényi viskót, de ezt is előre besimították a büdzsébe, így nem lehetett zúgolódás ebből sem. Anita amondó, találhattak volna egyébként kiadó lakot maguknak, de aki a főszezonban indul el egy ilyenre, foglaljon jó előre szállást, ha kell.)
Programmal nem nagyon tömték tele a túrát (Anita eldöntötte, hogy azért a látnivalók tervezésére legközelebb nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni), egyszerűen aktív kikapcsolódásra vágytak, sütögetésekkel, hajnalig tartó eszmecserékkel, satöbbi.
A vonatúttal odafelé még semmi gond nem volt hazai szinten, szépen fölpakolászták a vonatra a gépeket, és két óra alatt lent is voltak. Lecuccoltak, és a másnapi 10-es indulást alig két óra spéttel sikerült is tartaniuk. 40 km várt rájuk első nap, ezen a szakaszon a legnagyobb nehézséget a mérhetetlen sok és veszélyes kátyú, illetve az egyeseknél rosszul megválasztott táska vagy kormánymagasság okozott (volt, aki hátizsákkal próbálkozott, de másfél órába került, míg az egyik benzinkútnál gumipókot szerezve kezelték a problémát. A kormány permanens derékfájást okozott – hiába, a hétköznapi, 20-30 perces bringázások tapasztalataiból nem szabad kiindulni, hogy majd egész nap is kényelmes, ami egy kis szakaszra az).
A szintén 40 km körüli második napon (és később) azért sikerült tartani a „hajnali 11” körüli indulást, ennek még egy átvigadott éjszaka és hajnali 4-kor ágyba kerülés sem szabott gátat. No de vissza az északi partra. A káptalanfüredi start után jöttek a szokásos északi parti viszontagságok a rosszul kitáblázott kerékpárúttal és (hogy ne csak az út legyen hibás) a nem igazán ellenőrzött váltókkal. Így – Anita is ezt mondja – nem indulhat el senki, aki akár csak egy kaptatóra is felmenne egy több napos túrán. Az viszont valóban általános tapasztalat, hogy az északi parton a tó „vége” felé haladva egyre rosszabbul lehet tájékozódni: a 71-es útnak hol a jobb, hol a bal oldalától eltávolodó és el is fogyadozó bicikliúton. (E probléma megszűnéséről ígéretek már vannak, részletek a keretes írásban.) Füreden szükségük volt egy nagyobb szerelésre egy pedál miatt (nem volt a társaságban olyan, aki kerékpárdoktornak nevezhető), de a legnagyobb felüdülést az akali pihenő jelentette Tihany és Révfülöp közt félúton, Anita elmondása szerint igen kulturált hely ez.
A révfülöpi ébredés után a szokott módon következett az 1-2 órás bénázás (egy több naposra tervezett túránál belefér, de persze a nyitó estén miért akar mindenki reggel zuhanyozni – emiatt egy óra is ki tud esni...). Balatonberényig majdnem 50 kilométer várt a csapatra, de ennek kétharmada inkább lefelé megy, ráadásul „frissében” kell az elején fölfelé menni Badacsony környékén. Anita szerint egyébként ez a legszebb része a vidéknek, úgyhogy a látvány kárpótol mindenkit a bosszúságért, hogy helyenként alig lehet 10-nél többel tekerni teljes málhával.
(A Turistautak.hu-n egyéb részleteket is találhatnak a túrázók)
A térkép figyelőinek bizonyára feltűnik, hogy egy viszonylag hosszabb szakasz marad az utolsó napra (cirka 70 km), de ez teljesen sík, és egyébként nem várt módon unalmas terep – azért az északi part néha eléggé jól látszik a világritkaságnak számító Badacsony látképével. A neheze akkor is a csalinkázások miatt 225 kilométeresre „kelt” kirándulás végén következett: „A MÁV enyhén szólva alulteljesített”, így fogalmazta meg összefoglalóan az alábbiakat Anita: hiába került megint 2500 körüli összegbe a jegy egy bringásnak, két kerékpáros kocsiba sem igazán fért be Anitáék 6 biciklije a szintén Siófokon felszálló iskoláscsoport kis bringáival és a már addig a vonaton utazókkal együtt. A megoldás talán az lehetne, ha egy előre tudhatóan „bringásfrekventált” időszakban ha nem is plusz kocsit, de egy intézkedő embert hadra fognának a biciklik szakszerű felpakolására, hogy a feladatot ne egy szorgalmas filippínónak kelljen önkéntes alapon elvégeznie. (A legutóbbi intézkedéseket mindenesetre jól kidobolták.)
A túra egészéből azért látszik, ha nem feszítjük túl a napi szintű tervezést, a Balaton-kört 3 nap alatt azért kényelmesen le lehet nyomni, még ha esik is egy kis eső – Anitáék két záport is bekaptak az úton. Minden nap ötre megérkeztek az alvóhelyre, ami után tényleg volt idő mindenre (ha még nézelődni is akarnak, akkor is célba érnek minden nap 7-re), egyedül aznap kalkulálták el magukat, amikor az előző este reggel 4-ig tartott. Hogy a monti és a tracking kerékpár előnyösebb és kényelmesebb is a versenybiciklinél, ez sem volt mindenkinek evidens a karikázáson. Ahogy a Balaton környékén élőknek sem az, hogy a 3 éves gyereket talán nem a tömegek által használt, jelenleg közepes minőségű bicóúton kéne tanítgatni.
