Talán elégtételt kap a kirekesztett kerékpár

Egyszerűen kitiltották a versenyekről, mert túl gyors volt, pedig ugyanúgy kerékpár, mint a hagyományos drótszamár. Ma ismét hódít a rekumbens.

„Én ilyenen nem mernék menni. Ez nagyon durva.” – Tomi kollégám e szavakban tört ki, amikor a monitoromra nézett a KüllőnÉlő blog fabrikálásakor. Fekvőbiciklistákat mutattam neki – no nem úton fekvőket, hanem biciklin heverőket. Magam a tavalyi bringaexpón próbáltam ki egy ilyen félig gokart jellegű monstrumot a tesztpályán, bevallom, az árát akkor meg sem mertem nézni. Elárulom, árérzékeny emberként pár tíz euróért az eBayen vett biciklit használok. Mégis piszkál azóta is ez az egész rekumbens téma.

Rekumbens – ez nem valami sznobságból használt jelző az előző mondatban, hanem maga a fekvőkerékpár, amely a „heverő” testhelyzet kifejezésének latinból lopott angol változatát idézi meg.

Igen, állati kényelmes volt a gép, gyorsan is haladtam vele a tesztpályán, de nem piszkált különösebben, hogy legyen egy ilyenem, flancosnak találtam. Viszont a rekumbens-szakáruház, az Annyira Más Bringabolt (alábbi videón az általuk szervezett túra felvételei) azóta is informál a lehetőségeimről, nem bírom megállni, hogy ne emlékezzek meg erről a csodamasináról – de pró és kontra.

Megvan az oka annak, hogy a közvélekedés miért tarthatja zsír új szerkezetnek a rekumbenst. Bár a 19. század óta gyártják, 1934-ben – egy évvel azután, hogy egy ipse 48,604 kilométert tett meg vele egy óra alatt, ami hatalmas, 40 évig fennálló rekord volt – kitiltották a bicikliversenyekről, így a fejlesztése is partvonalra került.

1970-ben aztán Amerika megszervezte az emberi erővel működtetett járművek szövetségét, talán csak azért, hogy rekumbens újra legyen. De ez ma már mindegy. A reku újjáéledt – persze szerencsétlen időzítéssel, hisz épp ekkortól váltak elérhető árúvá a kocsik mint „bringánál kényelmesebb” közlekedési eszközök.

A ma inkább középosztálytól fölfelé érdekes (de erről később) rekumbens el nem terjedéséhez az is hozzájárult, hogy szinte egyedi tervezést igényel minden vásárlónak (ezért a tömeggyártás árleszorító hatása nem érvényesül), a fejlesztése pedig túl szerteágazó – míg a mi kis monti cangáink nagyjából ugyanazokat a technológiákat tartalmazzák, a kis számú rekuból is mintegy 250 típus létezik (cross country/city/trekking/hibrid/fitnesz/cross) ezerféle helyen van rajtuk a pedál, a kerekek, a kormány, a fék, sőt, a kerekek száma is más és más lehet.

Fussuk is át, milyen rekumbensek vannak.

Az alapvető előnyökről és hátrányokról a hagyományos kerékpárhoz képest keretes írásomban szólok, itt az AMB bolt leírásából szemlézem a kategóriákat. Nos, a hosszú tengelytávú tekerését körülbelül fél óra megtanulni. Előnye, hogy könnyen megáll és indul, légellenállása király, ezért gyors, lejtőn fölfelé pedig erős. Hátránya, hogy mivel sok benne az anyag, nehéz, a tengelytáv miatt pedig kanyarodni nem a legideálisabb vele – arról nem is beszélve, hogy hajtója alacsonyan van, és ez kicsit mintha veszélyes lenne a városi forgalomban.

A közepes tengelytávút már szétszerelhető vagy összehajtható vázzal kínálják, ezen már látható a hajtó bármilyen járműből. Kerékpárról könnyebben át lehet rá állni, viszont pont mivel átmeneti, a „rekumbensségből” adódó előnyök (tempó) nem annyira jönnek ki rajta.

Ebből a szempontból talán a félfekvő az igazi intermediate.

Csináltak rövid tengelytávú rekumbenst is, szerintem ez a legviccesebb, hisz orrpiercingként van elöl a hajtómű, viszont szimpatikus az összehajthatósága, egy kocsi csomagtartójába úgy befér, mint anyukám gárdonyi bevásárlócampingje.

Nem dedósoké és nem gyök kettővel megy ez a fajta reku sem. Attól még, mert kanyarodni extrán meg kell tanulni vele (dőlés, fékezés), jól kapaszkodik az emelkedőn rossz talajon is, a három kerék pedig a téli útviszonyok között is stabilitást ad. Kétféle van belőle: a tadpole-nak elöl van két kereke, a deltának hátul. Én egy tadpole-t próbáltam ki tavaly. Hátránya, hogy a három kerék miatt már extrán sok benne az anyag, és a technikai összetettség miatt több rajta az amortizációs lehetőség. És hát drágább is a kétkerekűnél.

Az árakat már merészeltem érinteni a célközönséget felhozván. Maradjunk annyiban, hogy félmillió alatt aligha van meg egy olyan gép, ami minden szempontból megfelel a leendő tulajdonosnak, hiába, érzékeny hangszer ez. Épp ezért körülnéztem a használtpiacon. Az eBayen igen jónak kinéző használt gépek vannak, már 1100 eurótól (ezek megbízhatóak, a jóléti társadalmakban pár évente hobbiból tömegek dobálják ki a biciklit), az itthoni használtpiac számomra nem annyira megbízható, viszont találtam már 60-ért is feleslegessé vált darabot. Az eladók kihasználatlanságra, helyhiányra hivatkoznak, ha valamivel magyarázni akarják, miért eladó a rekumbens.