Bringások! Csengessünk vagy ne csengessünk?

Előrelátó partneri figyelmeztetés vagy gyalogosijesztgető tett a csöngetés – avagy mit teszünk/tegyünk, ha nincs más lehetőség, mint közös gyalogos-bringás felületet használni?

Ez a bonyolult bringaforgalmi rendszer kényszerből jött létre tavaly nyáron (ekkor nyitották meg a kis forgalmú busz- és taxisávokat a kétkerekűek előtt a Magyar Kerékpárosklub javaslatára), az eggyel jobb megoldást az jelenthetné, ha ezen a városrészen lehetne egy, a gyalogosoktól rendesen, az autósoktól biztonságosan elválasztott biciklisáv, de ezt például akadályozza, hogy a Duna partja világörökségi védelem alatt áll, jogilag nem lehet olyan könnyen macerálni. (Pedig sokszor álmodtam már róla, hogy lecsippentenek egy 60 centi széles sávot a járdából, azt egyenlő magasságúvá teszik az út szintjével és készen vagyunk, az Andrássy út fazonján).

A Critical Masst vezető Kükü írta

„(...) Érthető a duda előírása az autókban, ahol egy hangszigetelt dobozba vannak zárva a közlekedők, ráadásul nagyobb sebességgel és hangosan közlekednek. Ugyanez áll a motorokra, ahol a bukósisak a hangfogó. Van is gond a dudával. Egy dudaszó kb. 10 dolgot jelenthet a segítségadástól az anyázásig, amiből minden közlekedő tudja milyen vicces félreértések szoktak adódni, sőt a dudaszó többsége indokolatlan, és a balesetmegelőzés helyett utólagos vita vagy az ijedtség okozta stresszlevezetés eszköze. Azért vitathatatlan a haszna, indokolt is a kötelező beépítése. A bringa viszont ebben is különleges. A kis sebesség, zaj, valamint a szabad száj lehetővé teszi, hogy a csengőt kiváltsa a KOMMUNIKÁCIÓ, ami sokkal egyértelműbb, pontosabb, finomabban hangolható, és akár interaktív is lehet. ( ) Tipikus jelenség az is, hogy ha rácsengetek egy gyalogosra bicikliúton vagy úttesten, azonnal megtörik az addig kiszámítható mozgása. 5 esettel találkozhatunk: megtorpan, gyorsít, lassít, sasszézni kezd vagy lehajol keresni a leesett fémpénzét. ( ) A csengő ráadásul egyféleképp szól, de sokféleképp érthető, míg én tudok üzenni: vigyázz!; jobbról!; balról!; elnézést!; gyere vagy menj csak!; előzök!; köszi!; Sanyiii!; stb. (...)” (Forrás: Facebook)

Nos, eme szerény bevezető után a tárgyalt út két veszélyes (gyalogos-bringás) szakaszának álláspontom szerinti helyes csengőhasználatára térnék át.

A bringások öt nagy pofátlanságáról már korábban értekeztem, e Duna-parti szakaszon príma alkalom kínálkozik „gyakorolni” a bunkóságot, hisz össze vagyunk szorítva a gyalogosokkal. Viszont: ellentétben azon véleményekkel, amelyek szerint a csengő helyett inkább (kizárólag) vokális jeleket adjunk gyalogos felebarátainknak (a Critical Masst vezető Kükü is ezt gondolja, részletek a keretes írásban), azt osztom, hogy tisztes távolságból csengetni igenis érdemes, olyan távolról, amikor még nem veszélyeztetjük a gyalogos nyugalmát, illetve a megrezzenéstől a hátratekintésen át a félrehúzódásig mindenre van ideje. Kükü úgy véli, a csengő gyakorlatilag csak a gyalogos összekakiltatására jó, én meg azt, hogy megfelelő távolságból ez nem igaz. Az valóban hasznos, ha a szembejövő gyalogost hang- és kézjellel is tudunk figyelmeztetni, illetve saját mozgásunkat jelezni, de egy nekünk háttal, 10 méterre andalgó gyalogos nem tudhatja, hogy neki szólunk egy „balról jövök” vagy egy „vigyázz” rikkantással. A csengőt épeszű gyalogos felismeri, és tudja, hogy ha közös bringás-gyalogos területen jár, akkor az számára valamilyen információt hordoz. Való igaz, hogy nem 1 méterről és nem ingerlő, konfliktuskereső módon kell használni a bicó kötelező tartozékát.

Zárszóként álljon itt: nem vagyok barátja a gyalogosok közti biciklizésnek egyáltalán. De az Erzsébet híd és a Szabadság híd között kevésbé veszélyes nyugodt tempóban a járdai bringaúton haladni, mint a 7-es buszcsalád, az autók és a villamos alatt evickélni – különösen nem ajánlom a városi, közlekedési célú kerékpározással csak most ismerkedőknek.