Az mindig jó, ha konkrét példával támasztjuk alá, amiről beszélünk. Legyen ez így most is! Sokan sokféleképpen látják azt a kérdést, hogy a kerékpározók csengessenek-e vagy sem, de azzal, hogy az ősz beköszöntével megint iszonyúan sokan leszünk az ilyen-olyan bicikliútjainkon, ez szinte másodpercenként okoz dilemmát.
Csengetési szempontból „kedvenc” helyszínem éppen az, amelyik miatt nemrégiben kommentcunami keletkezett a Facebookon: egy hazai portál vette sokadikként célba a Duna-parti „sétáló bringaút” Erzsébet híd és Batyi közti szakaszát. Visszaélve a helyzetemmel én is kommentelek – itt.
„Röviden” rögzíteném, miért izgi ez a szakasz.
Északról déli irányban: a Duna felső rakpartján a régi városvezetés egymásra eresztette a két keréken és két lábon közlekedőket. A Lánchídig iszonyúan cinkes a közös haladás, sőt, igazából a Bazárig. Onnantól legalább a felségterületek jól láthatóan fel vannak tüntetve (kábé hiába), de ennek vége az Erzsébet híd alatt. A Rudastól a Szent Gellért térig aztán megint csak a káosz. Alternatív út: a Batyitól a Bazár végéig a busszal közös sávban jól lehet haladni, de valamiért alig használjuk (a Bazár mostani rekonstrukciója miatt azért akadnak is gondok, és lesznek is újabbak, ha az út burkolatát fogják cserélni).
Délről északi irányban: a Szent Gellért tér korábbi releváns számítások szerint az ország legforgalmasabb bringás áteresztőpontja, innen zúdulnak rá a gyalogosokra a kerékpározók, és vár rájuk nagyjából ugyanaz, mint a szembe irányban leírtak esetén. Alternatív út: a Rudasig a 7-es buszcsalád és az autóforgalom uralja az igen szűk és egy darab forgalmi sávot, plusz van egy villamossín, bringások számára csak nagy óvatossággal, magabiztossággal ajánlható szakasz. A Rudastól a Döbrentei utca felé lehet lejönni a Duna-parti átokról, és ha nem okoz forgalmi dugót egy Bazár-építő teherautó, lehet is haladni – „aprócska” probléma, hogy a sáv irtózatosan keskeny, csakúgy, mint a Clark Ádám tér után, ahol a Jégverem utcáig egy éppen autószéles sávon lehet tekerni, de iszkiri, mert ránk jönnek az autók (aki tehát nem tud vízszintesen legalább 22-25-tel menni, a nyakában fogja hallani a kocsikat). Onnantól teljesen biztonságos, széles úton lehet haladni a Batyiig.
Ez a bonyolult bringaforgalmi rendszer kényszerből jött létre tavaly nyáron (ekkor nyitották meg a kis forgalmú busz- és taxisávokat a kétkerekűek előtt a Magyar Kerékpárosklub javaslatára), az eggyel jobb megoldást az jelenthetné, ha ezen a városrészen lehetne egy, a gyalogosoktól rendesen, az autósoktól biztonságosan elválasztott biciklisáv, de ezt például akadályozza, hogy a Duna partja világörökségi védelem alatt áll, jogilag nem lehet olyan könnyen macerálni. (Pedig sokszor álmodtam már róla, hogy lecsippentenek egy 60 centi széles sávot a járdából, azt egyenlő magasságúvá teszik az út szintjével és készen vagyunk, az Andrássy út fazonján).
A Critical Masst vezető Kükü írta
„(...) Érthető a duda előírása az autókban, ahol egy hangszigetelt dobozba vannak zárva a közlekedők, ráadásul nagyobb sebességgel és hangosan közlekednek. Ugyanez áll a motorokra, ahol a bukósisak a hangfogó. Van is gond a dudával. Egy dudaszó kb. 10 dolgot jelenthet a segítségadástól az anyázásig, amiből minden közlekedő tudja milyen vicces félreértések szoktak adódni, sőt a dudaszó többsége indokolatlan, és a balesetmegelőzés helyett utólagos vita vagy az ijedtség okozta stresszlevezetés eszköze. Azért vitathatatlan a haszna, indokolt is a kötelező beépítése. A bringa viszont ebben is különleges. A kis sebesség, zaj, valamint a szabad száj lehetővé teszi, hogy a csengőt kiváltsa a KOMMUNIKÁCIÓ, ami sokkal egyértelműbb, pontosabb, finomabban hangolható, és akár interaktív is lehet. ( ) Tipikus jelenség az is, hogy ha rácsengetek egy gyalogosra bicikliúton vagy úttesten, azonnal megtörik az addig kiszámítható mozgása. 5 esettel találkozhatunk: megtorpan, gyorsít, lassít, sasszézni kezd vagy lehajol keresni a leesett fémpénzét. ( ) A csengő ráadásul egyféleképp szól, de sokféleképp érthető, míg én tudok üzenni: vigyázz!; jobbról!; balról!; elnézést!; gyere vagy menj csak!; előzök!; köszi!; Sanyiii!; stb. (...)” (Forrás: Facebook)
Nos, eme szerény bevezető után a tárgyalt út két veszélyes (gyalogos-bringás) szakaszának álláspontom szerinti helyes csengőhasználatára térnék át.
A bringások öt nagy pofátlanságáról már korábban értekeztem, e Duna-parti szakaszon príma alkalom kínálkozik „gyakorolni” a bunkóságot, hisz össze vagyunk szorítva a gyalogosokkal. Viszont: ellentétben azon véleményekkel, amelyek szerint a csengő helyett inkább (kizárólag) vokális jeleket adjunk gyalogos felebarátainknak (a Critical Masst vezető Kükü is ezt gondolja, részletek a keretes írásban), azt osztom, hogy tisztes távolságból csengetni igenis érdemes, olyan távolról, amikor még nem veszélyeztetjük a gyalogos nyugalmát, illetve a megrezzenéstől a hátratekintésen át a félrehúzódásig mindenre van ideje. Kükü úgy véli, a csengő gyakorlatilag csak a gyalogos összekakiltatására jó, én meg azt, hogy megfelelő távolságból ez nem igaz. Az valóban hasznos, ha a szembejövő gyalogost hang- és kézjellel is tudunk figyelmeztetni, illetve saját mozgásunkat jelezni, de egy nekünk háttal, 10 méterre andalgó gyalogos nem tudhatja, hogy neki szólunk egy „balról jövök” vagy egy „vigyázz” rikkantással. A csengőt épeszű gyalogos felismeri, és tudja, hogy ha közös bringás-gyalogos területen jár, akkor az számára valamilyen információt hordoz. Való igaz, hogy nem 1 méterről és nem ingerlő, konfliktuskereső módon kell használni a bicó kötelező tartozékát.
Zárszóként álljon itt: nem vagyok barátja a gyalogosok közti biciklizésnek egyáltalán. De az Erzsébet híd és a Szabadság híd között kevésbé veszélyes nyugodt tempóban a járdai bringaúton haladni, mint a 7-es buszcsalád, az autók és a villamos alatt evickélni – különösen nem ajánlom a városi, közlekedési célú kerékpározással csak most ismerkedőknek.
