A biciklisták öt nagy pofátlansága

Lekényszerültem egy időre a bicikliről, így gyalogosként és autó utasaként feljegyeztem öt olyan hétköznapi helyzetet, amit bringáról észre sem veszek, de nem tekerve eléggé nagy pofátlanságnak tűnik.

2013. 06. 20. 3:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy évben 51 héten át a kerékpározást reklámozom, élményeimről adok számot, azon iparkodom, hogy a közlekedésben ésszerű keretek között mindenki testvérként fogadja, aki két keréken kísérel meg eljutni A-ból B-be, satöbbi. Néhány napja viszont szervizbe került a szamaram (mert még a legnagyobbak sem maguk csinálják a szükségest), eljött tehát az a bizonyos 52. hét, amikor a biciklisek városi közlekedését gyalogosként avagy járműből figyelhetem. Magam is megdöbbentem, milyen ingerülten fogadtam néhány kerós közeledését – járdán, úttesten, égen, földön.

Bicós fejjel tök simán kerülgetek (nem játszom!) gyalogosokat akár a Belváros új főutcáján vagy másutt, ahol a bringás és gyalogos közlekedés vegyesen és sűrűn előfordulhat; tökéletesen letojom, hány centire megyek el tőlük, van rutinom, nem veszélyeztetem őket, esély nincs, hogy bajt okozzak. A gyalogos szemszögéből mindez úgy néz ki, hogy „majdnem elütöttek”, „az utolsó pillanatban ugrottam félre”, „életveszély a városi séta”. Folyamatosan pislogok, mikor és merről jön újabb nindzsa (ugye ők azok, akiken nincs lámpa). Nem buli tehát gyalogosként átélni egy ilyen surranást, ez viszont bicikliről egyáltalán nem érzékelhető, úgyhogy kicsit másképp is lesz ez, ha kijön a megszépült kerékpárom.

Ahogy a kerékpáros kiszámítja az autós és a gyalogos haladását és ehhez idomítja kanyarodásait, fékezéseit, ugyanúgy a volán mögött is számol az ember némi bizonyossággal; ha egy kerékpáros nem jelez balra a sávjában, akkor vélhetően marad a sávjában úgy, hogy jobbra tart. Vélhetően. Mert sokszor van, hogy a biciklis sávjában (ami ugye mindig a szélső) áll egy-egy postás, pénzszállító vagy kólás, fornettis kisbusz, és ilyenkor a kerekező azt gondolja, minek jelezzen, hisz marad a sávjában. Az autóból viszont mindez így néz ki: ki kell jönni a szélső sávból, de megelőzöm az álldogáló kisbuszt, és már megyek is vissza a sávomba, közben a kerékpár nem jelez, hogy jönne „velem”, így őt nem veszem figyelembe, lassítania és néznie kell, mielőtt kitör. Ez a helyzet iszonyúan balesetveszélyes, és tényleg egyetlen korai karmozdulattal, illetve tudatos, biztos mozgással megelőzhető.

Nyilván van elég sok kétértelmű szabály a KRESZ-ben, az egyik ilyen kedvencem, amikor a kerékpáros haladhat a járdán, ha az úttesten kifejezetten balesetveszélyes. Hogy ezt ki és hogyan dönti el? Igen, legfőképp adott pillanatban a kerékpáros határoz arról, hogy például felmegy a Lánchídra az éppen autószéles útra vagy csalinkázik a gyalogosok közé. Igen, kifejezetten lehet mondani, hogy balesetveszélyes a lánchídi biciklizés, így nyáridőben a turistáknak, randizóknak pedig kifejezetten kellemetlen. Jó, randizzon mindenki biciklivel...

Egy fontos, de biztos sokak számára vicces dolog jön: vannak szabályos gyalogosok. Hát igen, vannak, akik szabályosan használják a járdát, a piroson nem mennek át saját (és legutóbb magzatuk) életüket veszélyeztetve és sohasem tekernek. Ők tökéletesen jogosan kérik számon a biciklistákon, hogy ők gyanútlanul és szabályosan rákanyarodnak a kis zöldjükre, miközben 30-cal hussanunk el köztük, át a piroson; miért is mehet át bármilyen piroson a bicós csak azért, mert ki tudja számítani a gyalogos haladását? És ha nem tudja kiszámítani?

Látom, hogy azért már egyre többen megvesznek legalább egy 199 forintos kínai villogót, hogy teljesítsék a szabályok által támasztott elvárásokat. Viszont: akár az UTV kameráinak segítségével is simán ki lehetne szűrni és elkapni a lámpa nélküli bicikliseket. Nem mennek olyan gyorsan, hogy ne lehessen őket meg- és kiállítani 4 sarokkal arrébb. Arról nem is beszélve, hogy ha egy kivilágítatlan, kétirányú kerékpársávban az egyik biciklistának nincs lámpája, a másiknak van, és adott esetben mindketten 30 körüli tempóval mennek haza egy fárasztó nap végén, akkor mindkét cangás relatív sebessége 60, tehát egy esetleges csattanás során az erőhatás minimum olyan, mintha 60-nal gázolna el egy autó egy álló embert – arról már tényleg nem is beszélve, hogy mindkét ember dinamikában van, esélye nincs reflexszerűen korrigálni.

Igen, a sor még hosszan folytatható lenne, ezt mondja autós és gyalogos. Mindezen gondok viszont kevésbé jelentkeznének, hogy ha legalább azok, akik tehetik, bringáznak, és nem autóznak, ezt mondja a bringás. Úgyhogy nincs igazság; de nem árt néha az efféle önvizsgálat bringás részről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.