
Fotó: Budapesti Operettszínház
Cziegler Balázs pedig monumentális, látványos, egyszerre realista és stilizált díszletet készített. A díszlettervezőnek ez a második Marica grófnő-díszlete. Mint kiemelte, rengeteg erdélyi és kolozsvári kastélyt megnézett, hogy létrejöjjön ez a díszlet, amelyben ötvöződik a népi és a neobarokk építészet. Ebben a mikroklímában az életet és a finoman málló vakolatot is igyekezett megmutatni. Bozsik Yvette, a darab rendezője és koreográfusa egy móriczi tündérkertet álmodott meg. A rendező felidézte, Cziegler Balázs mutatott egy teret, amihez még hozzáálmodott, így született meg ez a varázslatos tündérkert. Mint mondta, az volt a cél, hogy szépséget adjanak a közönségnek. – Egyfajta beavatási előadást próbáltam megvalósítani, amelyben benne van a groteszk színház, a humor és a természetfeletti világ is. Ugyanis angyalok és démonok is jelen lesznek az előadásban. Továbbá a Kárpát-medencei kultúrkör is megjelenik.
Eleni Korani műkincskereskedő, galériatulajdonos a sajtótájékoztatón 2,5 millió forint értékben koronavírus gyorsteszteket ajánlott fel az operettszínháznak, hogy az előadások még nagyobb biztonságban valósuljanak meg ezután is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!