Elhunyt Kálmán Yvonne, a magyar operettvilág fáradhatatlan őrzője
Kálmán Imre leánya 88 éves volt.
Kálmán Imre leánya 88 éves volt.

A főszereplőknek saját magukkal kell szembenézniük.

Az Operettet a szocialista darabok irányába igyekezett terelni a korabeli politika.

A próbák már elkezdődtek, a mű szövege Orbán János Dénes költő, drámaíró átdolgozásában lesz hallható.

Bakonyi Károly librettista munkássága nyomában.

Az eseményre Kálmán Imre 87 éves lánya, Kálmán Yvonne Mexikóból érkezett Siófokra.

A Kaunasi Állami Zenei Színház előadása is szerepel a Csárdáskirálynő Fesztiválon.

Magyar, litván és francia feldolgozásokat láthat a közönség a Budapesti Operettszínházban.

A Csárdáskirálynő dallamai máig a legrangosabb zenés színpadokon csendülnek fel.

A komponista szülővárosában, Siófokon is változatos programmal várják a közönséget október 24–28. között.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.