A cirkuszhercegnő a magunkra öltött álarcok útvesztőjében is érvényeset tud mondani + galéria

Az operett műfaji sajátosságainak, tradícióinak éppúgy megfelel a Budapesti Operettszínház legújabb bemutatója, A cirkuszhercegnő, mint a modern színházi előadás elvárásainak. A Homonnay Zsolt által rendezett darab ezt a kettőt olyan zseniális módon ötvözi, hogy közben a magány, a szerelem és a magunkra öltött vagy inkább erőltetett álarcok útvesztőjében is érvényeset tud mondani.

2025. 02. 25. 5:25
Jelenet A cirkuszhercegnő című operettből Fotó: Janus Erika
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Évről évre egyre magasabbra teszi azt a bizonyos lécet a Budapesti Operettszínház, ahol a klasszikus operettek, musicalek egyre színesebb repertoárja közül választhat a közönség. Ebbe a koncepcióba jól illeszkedik Kálmán Imre egyik legnépszerűbb nagyoperettje, A cirkuszhercegnő, amelyet a hétvégén mutattak be Homonnay Zsolt rendezésében. Kiss-B. Atilla főigazgató a premierhétvége első bemutatója után úgy fogalmazott: A cirkuszhercegnő is bebizonyította, hogy az operett nem egy avítt műfaj, hanem nagyon élő, sőt nagyon is kortárs.

A cirkuszhercegnő
Mister X (Sándor Péter) és Fedóra Palinszka (Kiss Diána) A cirkuszhercegnő című operettben. Fotó: Janus Erika

A cirkuszhercegnő igazi összművészeti előadás

A három helyszínen (Sztanyiszlavszkij cirkusza, Szergej Vlagyimir szentpétervári palotája és Slukk Karola budapesti hotele) játszódó történetben minden adott a minőségi zenés színházi élményhez.

Kálmán Imre nagy ívű zenéje tükrözi azt az emocionális utat, amelyet a karakterek bejárnak a darab során. Orbán János Dénes átdolgozott dal- és prózaszövegei frissek, humorosak, a látványvilág pedig XXI. századi – mindez együtt borítékolja a sikert.

Mert ez az összművészeti előadás több szempontból sikerre van ítélve. Ha csupán azt vesszük, hogy Fedóra Palinszka (Kiss Diána) és Mister X (Sándor Péter) története tele van szenvedéllyel, intrikával, cirkuszi attrakcióval és olyan dalokkal, amelyekhez a legmagasabb szintű énektechnikai tudásra van szükség, már ez elég lenne a sikerhez. De itt ettől sokkal többről van szó. Homonnay Zsolt A Mária főhadnagy és a Carmen sikere után tisztában van azzal, hogy mi működik a színpadon és mire vágyik a közönség. Egyrészt nagyívű dalokra, amelyeket a két főszereplő, Kiss Diána és Sándor Péter még úgy is éteri hangon ad elő, hogy közben táncolnak és egymás karajiba omlanak. Másrészt olyan történetre, ami képes a lélek mélységeit is megmutatni. Harmadrészt pedig szemet gyönyörködtető látványvilágra.

Somfai Péter olyan vizuális hátteret álmodott meg, mintha egy mesében lennénk, mindez harmóniát alkot Túri Erzsébet aprólékosan kidolgozott díszleteivel. De Füzér Anni jelmezei is káprázatosak, mindegy, hogy a cirkuszi fellépők, artisták ruháiról, Fedóra Palinszka vagy Szergej Vlagyimir nagyherceg (Dolhai Attila) ruhatáráról van szó.

A fordulatos történetben Fedóra Palinszka, a megözvegyült fiatal hercegné úgy dönt, hogy minden körülötte legyeskedő férfit kikosaraz, mondván, hogy azok csupán rangja és vagyona miatt szeretnének vele frigyre lépni. Amikor azonban ellátogat Szentpétervárra, Sztanyiszlavszkij cirkuszába, felkelti a figyelmét a titokzatos, álarcot viselő Mister X, aki produkcióival akár az életét is kockára teszi a porondon. Ám kettejük viszonyát titkok és intrikák szövik át, amelyben kulcsszerepe van Szergej Vlagyimir nagyhercegnek.

A cirkuszhercegnő fókuszában a minduntalan magunkra öltött álarcok kérdésköre áll, amivel előbb-utóbb kénytelenek a karakterek is szembesülni.

Nemcsak Mister X bújik álarc mögé, hanem a másik szerelmespár is – Mabel Gibson (Nagy Alma Virág) és Slukk Tóni (Erdős Attila) –, akik kihozzák karaktereikből a legtöbbet. Bár ők – Mister X-szel ellentétben – nem viselnek álarcot a színpadon, mégis titokzatosak. Ebben az ármányokkal teli történetben mindenki mást mutat, mint aki valójában, de végül mindenkiről lehull az álarc.

Ha az első szereposztás premierjén tapasztalt siker (ováció, percekig tartó állótaps) titkát szeretnénk megfejteni, akkor az abban keresendő, hogy A cirkuszhercegnő az operett műfaji sajátosságainak, tradícióinak éppúgy megfelel, mint a modern színházi előadás elvárásainak, miközben a darab a magány, a szerelem és a magunkra öltött vagy inkább erőltetett álarcok útvesztőjében is érvényeset tud mondani.

A cirkuszhercegnő című operettet március végéig több alkalommal láthatják a Budapesti Operettszínház színpadán.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.