Korhű bujaság kortárs szemmel
Somossy Károly életét és munkásságát dolgozza fel a XXI. századi operett.
Somossy Károly életét és munkásságát dolgozza fel a XXI. századi operett.

– A darab legfontosabb üzenete az egység, amely a jelmezeken is tükröződik – mondta Berzsenyi Krisztina jelmeztervező.

A Csárdáskirálynő új szereposztással, Lévai Enikővel a főszerepben tér vissza az Operett online műsorára.

A darabot, amely két tiszta ember egymásra találásának történetét meséli el, csaknem száz év elteltével is időről időre játsszák.

Kálmán Imre egyik legkedveltebb operettjét október 23-tól láthatja a közönség Bozsik Yvette rendezésében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Kövér László a magyar békepolitika jelentőségét hansúlyozta.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az uniós források jelentős része az ukrán „háborús maffia” zsebébe vándorol, miközben Brüsszel újabb támogatásokat sürget Kijev számára.

A Kinzsal rakéta megszerzésére tett kísérlet csak egy része a titkosszolgálati játszmának.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.

A 43 gólig jutó bakonyiaknak nem jelentett gondot a norvég Kolstad legyőzése.

A szeretet ünnepén ezt a verziót jobb, ha nem játssza le a családnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.