A Patrióták is támogatják a járvány miatt elárvult gyerekek alapítványát

250 ezer forint összegű adománnyal támogatják a Regőczi István Alapítványt, melyet Áder János köztársasági elnök és felesége a járvány miatt árván maradt gyerekek megsegítésére hozott létre.

Magyar Nemzet
2021. 04. 19. 11:53
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Patrióták 250 000 forint összegű adománnyal támogatja a Regőczi István Alapítványt, amelyet Áder János köztársasági elnök és felesége a világjárvány miatt árván maradt gyerekek megsegítésére hoz létre” – írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Magyar Patrióták Közössége.

Az árvamentő regnumos papról, a kommunista önkényuralom idején üldözött Regőczi Istvánról (1915–2013) elnevezett alapítvány annak a több száz magyar gyereknek a támogatására jön létre, akik a koronavírus miatt vesztették el a szüleiket.

Csoportkép a Boszorkánykőnél, háttérben balra a Salgóvár Forrás: Patrióták.hu

A Patrióták szerint az árvák javára életre hívott alapítvány a napi politika felett álló, emberbaráti kezdeményezés, amelyhez civil szervezetként – saját lehetőségeikhez mérten – 250 ezer forinttal ők is hozzá kívánnak járulni.

Az egyesület a közlemény szerint a támogatást az Elrabolt Hungária című képes album, a trianoni évforduló emlékkötetének a bevételeiből állja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.