Jogi úton küzdenének a Horn Gyula sétány ellen
Nem állja meg a helyét Schiffer András véleménye a Hornról elnevezett közterület jogosságát illetően a Patrióták elnöke szerint.
Nem állja meg a helyét Schiffer András véleménye a Hornról elnevezett közterület jogosságát illetően a Patrióták elnöke szerint.
Máig utcák, közterek, intézmények neve őrzi a kommunizmus lidérces alakjainak emlékét.
A hétvégén újjáéled nemzeti emlékhelyünk, a rákosmezei Királydomb.
Ifj. Lomnici Zoltán: A baloldal nem határolódik el a kommunista rendszer bűneitől.
Hosszú évek óta eltökélt harcot folytat a még mindig létező kommunista utcanevek ellen a Magyar Patrióták Közössége.
Megfogadták a szavát. Megmaradtak. A hét végén emléktáblát avattak a Patrióták az egykori miniszterelnöknek a szerémségi faluban.
Sikeres volt az első Királyfeszt hagyományőrző fesztivál a rákosmezei Királydombon. Több mint négyezren voltak kíváncsiak a rendezvényre.
A film öt korabeli magyar hős életútján keresztül vezet minket végig a történelmi korszakon.
Az Ősök és Hősök című produkciójuk időben visszafelé haladva, a magyar nemzet máig utolsó világraszóló tettével, az 1956-os szabadságharc korszakával kezdődik.
A plakátok arra hívják fel a figyelmet, hogy nincs külhoni és belhoni magyarság, hanem mindannyian ugyanannak az egységes és oszthatatlan nemzetnek vagyunk a tagjai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több tucat halálos áldozata van a merényletnek.
Azonnal és határozottan cselekednünk kell a harcok leállítása és az iráni nukleáris programról szóló komoly és tartós tárgyalásokhoz való visszatérés érdekében – hangsúlyozta António Guterres, a világszervezet vezető diplomatája.
A Real Madrid magabiztos győzelmet aratott a klubvilágbajnokságon, de a győzelem mögött rejtélyes események és furcsa jelek tűntek fel. Vajon mi zajlik a madridiaknál a felszín alatt?
A jemeni közlemény szerint Amerika és Izrael közösen felelősek a térség felforgatásáért.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.