Róma fél évszázada fotográfiákon + videó
Nagy Zoltán ötven fotóján az ötven éve változatlan Rómát, vagyis az Örök Várost ismerhetjük meg a Kolta Galéria legújabb kiállításán. A fotográfus a hatvanas évek híres, Váci utcai Muskátli eszpresszó művészkörének tagja volt. A kommunista kultúrpolitika állította korlátok miatt 1966 nyarán Nyugat-Németországba menekült, vagy miként akkoriban fogalmazott a pártállam: disszidált. Ott végezte felsőfokú fotográfiai tanulmányait, majd a hetvenes években Rómában telepedett le, s lett fontos magazinok tudósítója.

Borítókép: Nagy Zoltán (Fotó: Teknős Miklós)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Mary Ellen Mark fotói szembesítenek azzal, amit nem szeretünk látni
Megnéztük a Női sorsok című tárlatot a Mai Manó Házban.

Dobó Kata szörnyű dologra kényszerítette filmje főszereplőjét, Kádár L. Gellért ezt nem hagyta szó nélkül
A Még egy kívánság tavasszal a bejelentést követően rögtön az egyik legjobban várt magyar filmmé lépett elő.

A dal, amelyet nem nemzeti himnusznak írtak, mégis az lett
A Nélküled útja a panteonig.

Az öt legjobb Diane Keaton-film – Annie Hall + videó
Szerelem, humor és önismeret a 70-es évek New Yorkjában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Mary Ellen Mark fotói szembesítenek azzal, amit nem szeretünk látni
Megnéztük a Női sorsok című tárlatot a Mai Manó Házban.

Dobó Kata szörnyű dologra kényszerítette filmje főszereplőjét, Kádár L. Gellért ezt nem hagyta szó nélkül
A Még egy kívánság tavasszal a bejelentést követően rögtön az egyik legjobban várt magyar filmmé lépett elő.

A dal, amelyet nem nemzeti himnusznak írtak, mégis az lett
A Nélküled útja a panteonig.

Az öt legjobb Diane Keaton-film – Annie Hall + videó
Szerelem, humor és önismeret a 70-es évek New Yorkjában.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!