Meghalt Ray Stevenson, a Róma és a Thor című film sztárszínésze
Stevenson számára az áttörést a Róma című történelmi sorozat (2005–2007) hozta el, amelyben Titus Pullo római légiós szerepét alakította.
Stevenson számára az áttörést a Róma című történelmi sorozat (2005–2007) hozta el, amelyben Titus Pullo római légiós szerepét alakította.

A saját béketervébe azonban bevonná az egyházvezetőt.

Az egyházvezető Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadta a Vatikánban.

Mesterlövészek állnak készenlétben az elnöki és a kormánypalota, valamint a Vatikán közelében.

A sorozatban, amelynek felvételei a római Cinecittá filmstúdióban folynak, a világhírű színész alakítja Vespasianus császárt.

Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az illegális bevándorlók miatt jelentősen megromlott az olasz nagyvárosok közbiztonsága.

A magyar köztársasági elnök Rómában találkozik olasz kollégájával és Giorgia Meloni miniszterelnökkel is.

A hívőknek előtte három napjuk van arra, hogy végső tiszteletüket leróják.

Egy 57 éves, szélsőjobboldali nézeteiről ismert férfi egy társasházi lakógyűlésen lőtt agyon három nőt.

Rómában rendeztek kiállítást a magyar kereszténység emlékanyagából.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

1,2 milliárd euró folyik el migránsok segélyezésére a baloldali vezetés alatt.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.