Elkerülni az öncélú művészetet

Staféta címmel kerül a boltokba a Németh Gábor Projekt harmadik, tisztán zenei albuma. A zeneszerző-dobos, akár a két megelőző lemezen, ezúttal is a dallamosságra, az érthetőségre és a hallgathatóságra törekedett. Lemezbemutató koncertre a közreműködő zenészek egyéb elfoglaltságai miatt ugyan nem kerül sor, ám Németh Gábor úgy gondolja, az előzőekhez hasonlóan talán ezúttal is számíthat a média érdeklődésére. Az album közelgő megjelenése egyben apropóul szolgált a zenész, zenepedagógus, egyesületi elnök több mint öt évtizedes zenei pályafutásának áttekintésére is.

2022. 09. 25. 18:59
null
Forrás: facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Szeretem a stílusok között átjárást, nálam a dzsessztől a dzsessz-rockon át a progresszív muzsikán keresztül a rockzenéig terjed a skála – jelentette ki Németh Gábor, akit vadonatúj instrumentális lemezéről kérdeztünk. Az ikonikus dobos elmondása szerint a szeptember végén, október elején boltokba kerülő crossover kiadvány zenei stílusa szervesen illeszkedik az első két NG Project albumhoz, akár azok folytatásaként is felfogható. Hozzátette: 

A Staféta címmel megjelenő korong több előadóművészt vonultat fel, mint az említett előző kiadványok. Fő szólistái: Tony Lakatos szaxofonos, Fekete-Kovács Kornél trombitás és Csillag Endre gitáros, akik mellé ezúttal Alapi István, Mohai Tamás, valamint Tornóczky Ferenc gitárosok társultak

 – sorolta a közreműködőket Németh Gábor, hozzáfűzve, hogy a basszusgitárt Papesch Péter kezeli, a fúvóskórust pedig a szokásos művészek, Schrek Ferenc, Pecze Balázs és Elek István szaxofonosok alkotják. De a művész nem feledkezett el a további szereplőkről, így a virtuóz szájharmonikás Ferenczi Györgyről, valamint a billentyűs Kardos Norbertről sem. 
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola dzsessz tanszakán diplomát szerzett dobos zeneszerzőként mindig is ügyelt szerzeményeinek dallamosságára, érthetőségére, hallgathatóságára, de kiváltképp az öncélúság elkerülésére. – Talán ez is volt az oka, hogy több rádiós és televíziós csatorna sugározta és sugározza a mai napig a lemezeimen hallható szerzeményeket – hívta fel a figyelmet a zenész. – Remélem, a médiaérdeklődés ezúttal sem marad el, hiszen nagyon fontos számomra, hogy ezek a kompozíciók mindenki számára elérhetők legyenek – fűzte hozzá. 

Mint megtudtuk, nem készül élő lemezbemutató koncertre, hiszen elmondása szerint az komoly szervezést igényelne, és szinte megvalósíthatatlan feladat elé állítaná. Ugyanis a lemezen szereplő előadóművészek olyannyira elfoglaltak, hogy lehetetlen közös, mindenkinek megfelelő időpontot találni. A helyettesítés pedig a régóta tartó ismeretségre, a zenészek szakmai felkészültségére, de leginkább az irántuk érzett bizalomra való tekintettel nem megoldható. 

Németh Gábor több mint öt évtizedes töretlen zenei pályafutása zenei sokszínűségről árulkodik. Amellett, hogy az általa vezetett, 2009-től ismét teljes kapacitással működő Dinamittal rendszeresen, valamint a Skorpióval időszakosan zenél, a Kőbányai Zenei Stúdió dob tanszakos tanára, de nevéhez kötődik az épp tíz esztendeje zászlót bontott Magyar Rockzenészek Egyesületének megalapítása. Az érdekvédelmi szervezet égisze alatt – amely tehetségkutatással is foglalkozik – 2016-ban elindította adását a Rádió Rock 95.8, később Rock FM 95.8 elnevezésre váltó rádióadó, amely országos lefedettségét tekintve Magyarország első rockzenei médiumának számít. Közel hároméves működés után, tulajdonosváltás következtében a rádió eredeti célkitűzése meghiúsult, ám a szellemet már nem lehetett visszagyömöszölni a palackba: Németh Gábornak, illetve kitartó csapatának köszönhetően a műfaj a köztudatban maradt.

Borítókép: Németh Gábor a dobok mögött (Forrás: Facebook) 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.