Hatvan kiadó könyvei a 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron

Összesen hatvan kiadó könyveit lehet megtalálni a 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, amely csütörtökön kezdődik az erdélyi városban.

Magyar Nemzet
2022. 11. 08. 17:11
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két rendhagyó év után a Romániai Magyar Könyves Céh ismét megszervezi a legnagyobb romániai magyar könyves seregszemlét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épületében. 

2020-ban a koronavírus-járvány miatt csak online tudták megtartani, tavaly a korlátozó intézkedések miatt pedig csak szűkebb keretek között.

 


Káli Király István főszervező elmondta, hogy a kiadók mintha óvatosabbak lettek volna az idén, így nincs annyi kiadó és könyv, mint 2019-ben, de így is 29 kiadó lesz jelen saját könyveivel, a vásárban pedig összesen hatvan kiadó könyvei találhatók meg, ami mintegy kilencezer könyvcímet jelent.

A vásáron  magyarországi és erdélyi szerzők lesznek jelen, illetve az idősebb és a fiatalabb korosztály tagjait is meghívták, így igen színes a paletta. Rámutatott: a vásár mottója a Könyvben utazunk. 

Az idén az irodalomra összpontosítanak, főként könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal várják az érdeklődőket.

 

Borítókép: Pillanatkép a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárról (Fotó: Vasarhely.ro)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.