Az ünnepségen köszöntőt mondott Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Skuczi Nándor (Fidesz–KDNP), a vármegyei közgyűlés elnöke is. Hagyományosan a rendezvényen adták át a vármegyei önkormányzat Madách-díjait. Az elismerést idén Takaró Mihály irodalomtörténész és L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója vehette át.

A díjazottakat Dörner György Kossuth-díjas színművész, az Újszínház igazgatója méltatta. Felidézte első találkozásukat Takaró Mihállyal, amikor egy szavalóversenyen 2:1 arányban juttattak tovább egy fiatalt. L. Simon Lászlóról egy színházi évadnyitót felidézve arról beszélt, hogy a díjazott kulturális államtitkárként is közvetlen ember volt és jó borász is.
Takaró Mihály József Attila-díjas irodalomtörténész, költő, tanár, a Magyartanárok Egyesületének elnöke. 2012-ben kezdeményezésére került az új nemzeti alaptantervbe többek között Herczeg Ferenc, Tormay Cécile, Szabó Dezső és Nyirő József. Ő szerkesztette a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig című irodalomtörténeti kézikönyvet és szöveggyűjteményt.

L. Simon László József Attila-díjas író, költő, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, majd a kultúráért felelős államtitkár volt. A Ráció kiadó alapítója, 20 éves kora óta publikál.
Szintén a Madách-ünnepségen adták át a Horváth Endre-díjat, Balassagyarmat önkormányzatának elismerését, amelyet Csach Gábor (Fidesz–KDNP) polgármestertől Moharos Lili rajzművész vehetett át. A központi ünnepség előtt a Palóc Múzeumban Madách 200 – Nógrádból a halhatatlanságba címmel nyílt kiállítás, majd a Civitas Fortissima téren lévő Madách-szobornál tartottak koszorúzást.
Madách Imre, Az ember tragédiája szerzője 1823. január 21-én született a Nógrád megyei, ma Szlovákiához tartozó Alsósztregován. A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja mindössze 41 évet élt. A Madách Imre-díjat 1964-ben, halálának 100. évfordulóján alapították.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!