A magyarokat támadók végső célja a nemzeti államok szuverenitásának felszámolása
A két tűz közé szorult magyarság legerősebb védműve a cselekvőképes nemzeti állam – jelentette ki Kövér László házelnök Szegeden.
A két tűz közé szorult magyarság legerősebb védműve a cselekvőképes nemzeti állam – jelentette ki Kövér László házelnök Szegeden.
A Koreai Köztársaság nemzetgyűlésének elnökével tárgyalt Szöulban Kövér László házelnök – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-vel kedden.
Kövér László és Munkhuu Batbayar mongol kulturális miniszterhelyettes közösen nyitotta meg az első Ulánbátori Magyar Filmnapokat.
A házelnök szerint az amerikai hírportál azért állítja ezt, mert Donald Trump letartóztatását követően Orbán Viktor a közösségi oldalán kiállt az egykori amerikai elnök mellett.
A házelnök a V4-es országok parlamenti elnökeinek találkozóján vett részt pénteken.
Az Országgyűlés elnöke átadta a Madách Imre-díjakat az író születésének 200. évfordulóján tartott ünnepségen.
Az Országgyűlés elnöke a háború mellett a szankciós politikáról, a visegrádi együttműködésről és az uniós vállalásokról is beszélt.
Kövér László ösztöndíjakat adott át tehetséges, ám szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak.
Az Országgyűlés elnöke megerősítette, hogy a kárpátaljai magyarok mindig és mindenben számíthatnak az anyaország támogatására.
A tudományos konferenciát az Országgyűlés Hivatala által meghirdetett Aranybulla 800 programsorozat részeként rendezték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Müncheni Autószalonon ízelítőt adott a Volkswagen ID.3 ellenfelének szánt, 2026-ban érkező Ioniq 3-ból a koreai gyártó.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Robert J. Palladinót fogadta a Honvédelmi Minisztériumban.
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
A javaslat milliárdokat költene illegális migrációra, külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetekre, balliberális médiára, woke propagandára és a háború finanszírozására.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
Romlott az egészségügyi helyzet, berobbant a feketepiac.
Érdekes.
Ez nem semmi.
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
A javaslat milliárdokat költene illegális migrációra, külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetekre, balliberális médiára, woke propagandára és a háború finanszírozására.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.