A beregszászi járási Verbőc községben vasárnap hálaadó istentiszteletet tartottak a helyi református templom felújításának befejezése alkalmából. Az Országgyűlés elnöke a gyülekezetet és a kárpátaljai magyarokat levélben köszöntötte, amelyet Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője olvasott fel.
A házelnök Kossuth Lajos szavait idézve – „akkor a legnagyobb a sötétség, amikor a hajnal közel van” – úgy fogalmazott, hogy ismét sűrűsödik a sötétség Kárpátalján, Ukrajnában és Európában egyaránt.
Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna bő három évtizeddel ezelőtti megalakulásakor a több mint ezer esztendeje a szülőföldjén élő kárpátaljai magyarság feje fölött „a nemzetközi nagyhatalmi politika hét évtized alatt negyedszer változtatott impériumot” a megkérdezésük nélkül.