Kétszáz éve született Madách Imre

Az ember tragédiája a magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotása, eszmeiségének egyetemessége és gazdagsága sokféle értelmezési lehetőséget kínál.

Fotó: Picasa Forrás: Wikipédia

Madách Imre vagyonos középnemesi családban született a felvidéki Alsósztregován (ma: Dolná Strehová, Szlovákia). Korábbi lexikonokban és forrásokban január 21. szerepel születése napjaként, de a későbbi kutatások megállapították, hogy az a dátum a keresztelésének napját jelöli. Nagyapja a Martinovics-per vádlottjainak védője, korán elhunyt apja vezető közéleti személyiség volt Nógrád megyében. A kiskorától tüdőbajjal, köszvénnyel és szívbetegséggel küszködő Madáchot és négy testvérét szigorú és kemény akaratú édesanyja egyedül nevelte.

Tanulmányait többnyire magánúton végezte, s mikor 1837-ben a váci piaristáknál érettségizett, már több nyelven beszélt, tájékozott volt a klasszikus és modern irodalomban.

A pesti egyetemen bölcsészetet, majd jogot hallgatott, az ügyvédi vizsgát 1842-ben tette le. Egyetemi évei alatt szeretett bele barátja, Lónyay Menyhért húgába, Etelkába, a reménytelen szerelmet megéneklő Lant-virágok című verskötet 1840-ben anyja pénzén jelent meg. A Pesten töltött idő alatt festett, zenélni tanult, s több írása megjelent a Vörösmarty Mihály szerkesztette Athenaeumban.

Madách Imre íróasztala jegyzeteivel, a nem szükséges cetliket a padlóra dobta az alsósztregovai Madách-kastélyban. Fotó: MTVA/Nagy Zoltán 

Madách már 1840-től joggyakornok volt Nógrád megyében, Sréter János másodalispán mellett. 1843-ban a vármegye másodjegyzője, 1844-től táblabíró, 1846-tól élelmezési főbiztos volt, a tisztségről két év múlva betegeskedései miatt lemondott. Az 1840-es években verseket, drámákat (Commodus, Csak tréfa, Csák végnapjai, Férfi és nő, Mária királynő, Nápolyi Endre) és elbeszéléseket (Ecce homo, Hétköznapi történet, Krónika két pénzdarab sorsáról) írt – ezek pesszimizmussal teli, kiforratlan művek. 1845-ben anyja és barátai tiltakozása ellenére elvette Fráter Erzsébetet, Fráter Pál alispán unokahúgát, akivel a csesztvei családi kastély magányába visszahúzódva hat boldog évet töltött, ekkor született Vadrózsák című dalciklusa.

1848 júliusában jelentkezett a nemzetőrségbe, de a harcokban szívbaja miatt nem tudott részt venni. A szabadságharc bukása után menekülőket bújtatott, 1852-ben Kossuth halálra ítélt személyi titkárának, Rákóczy Jánosnak nyújtott menedéket. A hatóságok abban az évben szabadságharcosok rejtegetése miatt letartóztatták, s Pozsonyban, majd a pesti Újépületben egy évet töltött vizsgálati fogságban. 1853-ban a bizonyítékok elégtelensége miatt szabadon bocsátották, de ekkorra házassága megromlott, ezért feleségétől 1854-ben elvált, s három gyermekével anyjához költözött Sztregovára. Az önkényuralom átmeneti enyhülése idején visszatért a közéletbe, 1861-ben a balassagyarmati kerület országgyűlési képviselőjének választották meg.

Házasságának kudarca elmélyítette pesszimizmusát, 1859-ben írta meg a Bach-rendszert kigúnyoló A civilizátor című szatíráját.

A Madách Imre-kastélymúzeum épülete. Fotó: MTVA/Komka Péter

1860-ban fejezte be Mózes című drámáját, amely biblikus példázatban keres választ a szabadságharc bukását követő időszak kérdéseire. Fő műve, Az ember tragédiája írásába több előzetes változat után 1859. február 17-én kezdett, a munkát 1860. március 20-án fejezte be. A tizenöt színre tagolódó, Ádám és Éva alakja köré fonódó mű az emberi lét nagy kérdéseire keres magyarázatot, nagyszabású kísérlet a történelem értelmezésére. Madách a kéziratot elküldte Arany Jánosnak, aki felismerte a dráma rendkívüli művészi értékét, de az általa itt-ott túl nyersnek érzett szöveg 4140 sorából mintegy ezret javított. A nyelvi és verselési kiigazításokat figyelembe véve a mű 1862. január 16-án látott napvilágot.

Az ember tragédiája a magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotása, eszmeiségének egyetemessége és gazdagsága sokféle értelmezési lehetőséget kínál.

Az Ember tragédiája kézirata másolatának két oldala. Fotó: MTVA/Nagy Zoltán 

Madáchot 1862-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, 1863-ban a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjai közé fogadta. A nőről, különösen aesthetikai szempontból című székfoglalóját azonban már nem tudta felolvasni, mert egészsége gyorsan hanyatlott. Mindössze 42 évesen, 1864. október 5-én szívelégtelenségben hunyt el Alsósztregován. Síremléke az ottani kastély parkjában áll.

Egykori csesztvei kúriájában 1964 óta emlékmúzeum működik, itt található Madách és Fráter Erzsébet szobra is, amelyet 2017-ben avattak fel. 1964-ben, halálának 100. évfordulóján Nógrád megye tanácsa díjat alapított, amelyet minden évben a Madách-kutatásban, örökségének ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben tevékenykedőknek adnak át. 1967-ben a Szlovák Irodalmi Alap (Literárny fond) hozott létre egy nevét viselő díjat.

A sokáig színpadi előadásra alkalmatlannak vélt Az ember tragédiáját csak 1883. szeptember 21-én mutatták be először a Nemzeti Színházban, Paulay Ede rendezésében.

Az Ember tragédiájának második színe a Madách Imre-kastélymúzeumban. Fotó: MTVA/Nagy Zoltán

Azóta számos magyar és külföldi teátrum tűzte műsorára, a Nemzeti Színházban több alkalommal is felújították. A Duna-parton felépített új Nemzeti Színház 2002. március 15-én Madách drámai költeményével nyílt meg.

1984-ben a Magyar Írók Szövetsége vetette fel, hogy Az ember tragédiája első színrevitele előtti tisztelgésként szeptember 21. legyen a magyar dráma ünnepe, hogy a hazai drámairodalom értékeire, azok jobb megismertetésére hívják fel a figyelmet, és ösztönzést adjanak újabb színművek létrehozására.

Borítókép: Madách Imre (Fotó: Wikipédia)