Hatalmas buli volt a négynapos kánikulában Szegeden

Véget ért a Szegedi Ifjúsági Napok, ezzel együtt a nyári fesztiválszezon. Ismét bebizonyosodott, hogy ez a buli a legjobb végállomás a nagy fesztiválmenetelésben, és hogy a Coca-Cola SZIN nemcsak a közönség, de a hazai zenekarok és előadók kedvenc „búcsújáró helye” is, amelyhez csodás koncertek fűződnek. A főszervező szerint a telt ház nem csupán egy számszerűsíthető fogalom, és az is kiderült, hogy Azahriah például a nyáron még nem látott ekkora közönséget, mint most a Tisza-parti városban.

Szilléry Éva
2023. 08. 28. 5:10
Szegeden a SZIN- en tömeg
Fotó: szin.org
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma már elég nagy a kínálat a hazai zenei fesztiválpiacon, a bulik pedig nagyjából ugyanabból a felhozatalból merítenek, így a legismertebb zenekarokat szinte minden ilyen eseményen meg tudjuk nézni. 

SZIN Szeged
Nagy igény van a szegedi SZIN-re (Fotó: szin.org)

– A szezon utolsó nagyfesztiváljaként felmerül a kérdés, hogy a közönségnek marad-e még energiája és persze anyagi forrása, hogy a SZIN-en zárja a nyarat – mondja Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN főszervezője.

Az utóbbi évek tendenciája azt mutatja, hogy nem egyszerűen csak igény van a SZIN-re, de évek óta egyre nő a látogatóink száma

– tette hozzá a főszervező, aki elmondta, hogy a bérletek már tavaly is elővételben elfogytak, ami azt jelenti, hogy nemcsak egy-egy koncert miatt jön a közönség a SZIN-re, hanem a fesztivál minden pillanatát meg akarják élni. Kolonics Erika szerint ennek több oka is van, és hosszú évek tudatos fejlesztése áll e mögött. − Bár idén voltunk ötvenöt évesek, azért az igazi fejlődési pályára húsz évvel ezelőtt álltunk rá, ekkor indult a SZIN harmadik korszaka, mely jelenleg odáig jutott, hogy

minket tartanak a legnagyobb nyárzáró eseménynek a hazai piacon.

A főszervező elmondta, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok vonzerejének több pillére van. Egyrészt az az adottság,

hogy egy fantasztikus nagyváros közepén helyezkedik el, mégis egy természetközeli területen, a Tisza-partján. 

Másrészt a SZIN a múltjából fakadóan is olyan életérzést testesít meg, ami az önfeledt szabadságot jelenti a látogatóinknak. Ez akár már a ’68-as kezdéshez vezethető vissza, hiszen pont az akkori korban szokatlan „szabadság” ígérete tette egyedivé és úttörővé ezt a rendezvényt. Mindemellett a SZIN igyekszik figyelembe venni a látogatók változatos kultúrafogyasztási szokásait, és ehhez alakítja kínálatát. Nem utolsósorban pedig teszi mindezt „zsebbarát” módon.

A SZIN minden évben a nemzetközi élmezőnyből is válogat, így lehetett az, hogy idén Alok, a Lukas Graham zenekar, Timmy Trumpet és Rita Ora is fellépett a jubileumi SZIN-en. 

Már az elővételes jegyfogyásból láttuk, hogy nagy lesz idén az érdeklődés, ezért bővítettük a vendégteret, hogy kényelmesen ki tudjuk szolgálni a látogatóinkat. Számunkra a telt ház nem egyszerűen egy számszerűsíthető cél, hanem annak a felelőssége, hogy boldog együttlétben érezhessék jól magukat a fesztiválozók – mondta a főszervező. Minden számnál beszédesebb az, hogy a magyar könnyűzenei paletta egyik legrajongottabb előadója, Azahriah meglátva a SZIN közönségét ennyit mondott: 

Kedves Szeged, talán soha nem léptünk fel a nyáron ennyi ember előtt.

Egy hatalmas fogás is horogra akadt a SZIN végére. A fesztivál ideje alatt kialakítottak a szervezők egy ezer négyzetméter felületű „horgásztavat”, melyben úszkált egy megjelölt aranyhal is, és aki azt kifogja, egymillió forintot nyer. A jubileumi SZIN zárónapján – három év után – egy mázlis pecás végül kifogta az értékes példányt.

Borítókép: Koncertjelenet a SZIN-en (Fotó forrás: Szin.org) 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.