Árpád-kori faluban csatázhatunk a Fékomadta fesztiválon

Helyi művészek és hagyományőrzők hívták életre öt évvel ezelőtt a Fékomadta fesztivált Zsámbékon azért, hogy a település középkori múltjával, hagyományaival, hiedelemvilágával ismerkedjenek meg közelebbről a látogatók. Október 14-én egész nap ingyenes programokkal készülnek a szervezők, amelyekről Fejér Mátéval, a fesztivál művészeti vezetőjével beszélgettünk.

2023. 10. 06. 5:40
Fékomadta fesztivál
Fotó: Fejér János
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fékomadta fesztivál egy nagy, közös zenéléssel, folkkocsmával zárul

Kezdetben a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület, idén pedig Zsámbék város önkormányzata támogatta a Fékomadta fesztivál t. Horváth László, Zsámbék fideszes polgármestere korábban úgy fogalmazott:

Nagy öröm, hogy immár ötödik alkalommal rendezik meg a Fékomadtát Zsámbékon, hiszen az esemény egyedi színfolt a hazai fesztiválpiacon. A megelevenedő történelmi legenda köré a város számos művésze, kézművese teszi hozzá a maga alkotását, professzionális hagyományőrző csapatokkal, hogy együtt különleges atmoszférát teremtsenek. Ez egy igazi családi esemény, ahol a játékokban bárki részt vehet.

Fejér Mátétól megtudtuk, hogy jövő tavasszal egy középkori majorság látványépítésébe kezdenek Zsámbékon, amit a közösségi médián keresztül a nagyközönség is követhet, továbbá azt tervezik, hogy nyílt napokon látogatókat fogadnak. Az elkészült majorságban pedig egész évben rendezvényekkel várják majd az érdeklődőket.

Borítókép: Hagyományőrzők csatajelenete a Fékomadta fesztiválon (Fotó: Fejér János)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.