Idén tizenöt éve, hogy népzenét lehet tanulni a Zeneakadémián
Szabadtéri programok és ünnepi gálaműsor is várja a közönséget a táncház napján.
Szabadtéri programok és ünnepi gálaműsor is várja a közönséget a táncház napján.
Húsvéti előadással várják a közönséget a Müpában.
Koncerttel és a muzsikusok életét bemutató fotókiállítással készül a zenekar a táncháztalálkozó hétvégéjére, több helyszínen is.
Március 15-e alkalmából remek programokkal készülnek.
A Fonóban rendezik meg a népzenészbált.
Népzenei inspirációk Muravidéktől Párizsig.
Veszteségről, utánpótlásról, misszióról – A Muzsikás együttes alapítótagjával beszélgettünk.
Csillag az égen címmel adta ki új anyagát a népszerű erdélyi magyar zenekar.
Ellenállhatatlan erővel adták elő tájegységük repertoárját.
A fotók az erdélyi falu cigánysorától egészen a budapesti táncházakig repítik a résztvevőket, a zene pedig még tovább.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az utolsó fordulóban is teljes őrület várható a Serie A-ban.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Harminc éve nem szavaztak ennyien államfőválasztáson.
Elkészült az első RML P39-es, amellyel a felfüggesztés és 920 lóerős hajtás finomhangolását végzik.
A Nemzeti Sportrádió csatornahangjának, a 85 éves Novotny Zoltánnak hátravan még a számadás, miközben a számvetést lassan elvégezte. Születésnapi interjú azzal az emberrel, aki még az ötperces lottósorsolást is képes volt élvezni.
Ezen a héten is jön egy hidegfront.
Az Izrael-ellenes tüntetés során történt brutális rendőrverés komoly visszhangot váltott ki.
A Nemzeti Sportrádió csatornahangjának, a 85 éves Novotny Zoltánnak hátravan még a számadás, miközben a számvetést lassan elvégezte. Születésnapi interjú azzal az emberrel, aki még az ötperces lottósorsolást is képes volt élvezni.
Ezen a héten is jön egy hidegfront.
Az Izrael-ellenes tüntetés során történt brutális rendőrverés komoly visszhangot váltott ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.