Növekvő aggodalom Pécsett: folytatódik a Mecsek Táncegyüttes kálváriája

A városvezető társaság nagyon furcsa testtartással közeledik a magyar hagyományok felé, miközben az argentin tangóért odavan. A hazai népzene miért nem fontos? – tette fel a kérdést a Bama.hu.

null

Újra nyilvánosan szólalt meg Szabó Sándor, a Mecsek Táncegyüttes volt elnöke. A 70 éves múltra visszatekintő együttes korábbi vezetője október közepén tette közzé nyílt levelét, amelyben élesen bírálja a pécsi önkormányzat döntéshozóit –  globalista gondolkodású városi baloldalt –, amiért idén másodszor is elutasították a népzene és néptánc háza, a Magyar Folklór Háza létrehozását, amelyet még Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető kezdeményezett. A levél középpontjában még az a közgyűlés áll, ahol a 25 tagú testület 12 igen, 10 nem és 3 tartózkodás mellett szavazott a projektről – így az nem kapta meg a szükséges támogatást. Szabó Sándor most név szerint is megszólította a három tartózkodó képviselőt: Hankó Viktóriát, Talabér Ádámot és Nagy Klaudiát.

Nos, kérem, magyarázzák meg, mert értenünk kell a tartózkodás okát! Amennyiben Önök tudták, hogy a tartózkodás a nem szavazatokat erősíti, mi volt a döntésük igazi motivációja és értelme?

– írja Szabó, hozzátéve, hogy az erre vonatkozó kérdéseire az elmúlt hónapokban semmilyen választ nem kapott.

A volt elnök levelében emlékeztetett: a Mecsek Táncegyüttes közel egy évig volt kénytelen otthon nélkül működni, miután korábbi próbatermüket, a Szivárvány Gyermekházat életveszélyessé nyilvánították. A városi önkormányzat eközben nem tudott új helyszínt biztosítani, noha korábban szó volt arról, hogy a Szabadság utcai, volt Természettudományi Múzeum épületében jöhetne létre a Népzene és Néptánc Háza.

A projekt baloldali elutasítása után civil kezdeményezés indult az együttes megsegítésére. A Pécsi Közösségi Alapítvány „Adj bele brancs! 2025” néven adománygyűjtést hirdetett, amely a Mecsek Táncegyüttes otthonteremtését célozza. A kampány azonban csak október 17-ig tart, és már több magánszemély, köztük Szabó Sándor is hozzájárult a gyűjtéshez.

Nekik fontos volt a magyar népzene és néptánc 

A volt elnök felidézte, hogy az ügyet korábban két városi képviselő, az ÖPE-s Marsalkó Péter és Fürj Csaba (Jobbik) is felkarolta, akik a kulturális bizottsági ülésen 250–250 ezer forint támogatást ajánlottak fel az együttes számára. Szabó ehhez csatlakozva megduplázta az összeget, és 500 ezer forintot már utalt is erre a célra. 

Belevágtak, hogy soha többé ne tudjon megtörténni, hogy az együttes az utcára kerüljön. Egyéni lehetőségtől függően várjuk a támogatást mindenkitől! – fogalmazott.

A Bama.hu is számtalanszor írt arról, hogy a Mecsek Táncegyüttes helyzete évek óta bizonytalan: korábbi próbatermük állapota miatt többször kellett költözniük, miközben a város kulturális szerkezete nem biztosított számukra stabil helyet. A Népzene és Néptánc Háza projektjét először 2024 elején, majd 2025 februárjában is elutasította a közgyűlés.

Szabó Sándor mostani nyílt levele újabb kísérlet arra, hogy nyilvános párbeszédet kényszerítsen ki a döntéshozókból, és választ kapjon arra, miért hiúsult meg a projekt. A civil adománygyűjtés továbbra is zajlik, és a volt elnök szerint ez az utolsó esély arra, hogy a város egyik legpatinásabb táncegyüttese méltó otthonhoz jusson.

               
       
       
       

            További játékainkhoz kattintson ide!        

   

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.