Bartók Béla 1881. március 25-én született a bánsági Nagyszentmiklóson zeneszerető családban. Ötéves korától tanult zongorázni, kilencévesen már komponált, szerzeményeit két év múlva nyilvános koncerten adta elő. Zenei tanulmányait 1894-ben Pozsonyban kezdte, 1899-től a budapesti Zeneakadémia növendéke volt. Zongoristaként tűnt fel, komponálni csak huszonegy évesen kezdett újra. Ebben az időben ismerkedett meg Geyer Stefivel, az ifjú hegedűművésznő iránt táplált reménytelen szerelme döntő szerepet játszott zeneszerzői stílusának kialakulásában. Levelezésük tavaly jelent meg magyarul teljes egészében.
Bartók Béla fonográffal járta a világot
Tanulmányai befejezése után a magyar népzene felé fordult, először 1904-ben jegyzett le népdalokat. 1907-ben lett a Zeneakadémia zongora tanszékének tanára, egykori mestere, Thomán István utódaként, és feleségül vette Ziegler Mártát.
Kodály Zoltánnal itthon és a szomszédos országokban több ezer népdalt gyűjtöttek fonográffal, még Észak-Afrikába is eljutottak. Bartók a népzenében találta meg a zene eredeti tisztaságát – s ettől kezdve műveinek gerincét ezek a motívumok alkották.
Zenéjét kezdetben heves elutasítás fogadta disszonáns hangja, válsághangulata és paraszti színei miatt. Egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát megírásakor, 1911-ben játszhatatlannak minősítették és elutasították, ezért 1912-ben visszavonult a zenei közélettől. Aztán 1917-ben nagy sikerrel mutatták be A fából faragott királyfi című táncjátékát. Harmadik színpadi műve, A csodálatos mandarin 1926-os kölni premierje botrányba torkollott, az 1945-ös hazai bemutatót pedig már nem érte meg.
A Tanácsköztársaság alatt tagja volt a zenei direktóriumnak, a szlovák és román népdalok gyűjtése miatt hazafiatlansággal is megvádolták. 1923-ban újra megnősült, tanítványát, Pásztory Dittát vette el. Ugyanebben az évben írta Táncszvit című művét a főváros egyesítésének jubileumi ünnepségére. Külföldön egyre híresebb lett, de idehaza egyfajta belső emigrációban élt.
A fasizmus fenyegető árnyékában, 1930 és 1936 között itthon nem játszotta saját műveit, a nácik 1933-as hatalomra jutása után nem lépett fel többé Németországban, s végül 1940-ben Amerikába emigrált.
A Columbia Egyetemen folytatta népzenei kutatásait, az intézmény díszdoktorává avatta. Elhatalmasodó tüdőbetegsége és leukémiája, amit környezete eltitkolt előle, egyre jobban akadályozta a tanításban és koncertezésben, utolsó nyilvános koncertjét 1943 januárjában New Yorkban adta.
Élete végén írott nagy kompozíciója a honvágyát és minden keservét zenébe öntő vallomás, a Serge Koussevitzky karmester felkérésére írt Concerto, illetve a Yehudi Menuhin számára komponált Hegedű szólószonáta. Brácsaversenye és feleségének ajánlott 3. zongoraversenye torzóban maradt, ezeket Serly Tibor fejezte be.
Bartók Béla 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban, hamvait 1988. július 7-én Budapesten helyezték végső nyugalomra. 1935-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagja, 1948-ban az elsők között kapta meg – posztumusz – a Kossuth-díjat. 1930-ban a francia Becsületrend lovagi fokozatával tüntették ki.
Bartók zenéje egyszerre archaikus és modern.
Kompozícióiban a népzenei elemek szigorú szerkesztéssel, új harmóniavilággal és ritmikai bravúrokkal ötvöződnek. Mesterműve a román népballadára írt Cantata Profana kórusmű, Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, a Divertimento, Kontrasztok, az Allegro barbaro című zongoradarab, hat vonósnégyese és három zongoraversenye.
