Amikor az ünnep fájdalmas

Sok családhoz idén is gyásszal és hiányérzettel érkezett el karácsony ünnepe. Steinbach József református püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan adhat kapaszkodót a hit, amikor az ember már nem lát kiutat a fájdalomból. Hangsúlyozta: akkor is van kiút, amikor úgy érezzük, már minden lezárult.

Steinbach József szerint a szabadítás az kiút, amit még akkor is találunk, ha emberileg úgy tűnik, egyáltalán nincs (Fotó: Mirkó István)

Saját életemből is hozok egy példát. Miután az én édesapám váratlanul, 59 évesen meghalt, kora tavasszal végignéztem a kertjén: az elültetett növényeken, a szépen megmetszett fákon, minden az ő keze nyomára utalt. Még reménységgel készült a tavaszra. Ezt látva akkor úgy éreztem, megszakad a szívem a fájdalomtól. Nagy segítség volt nekem az Ige, amelyben Pál apostol mondja Timóteusnak, hogy ne feledkezzen meg arról, Jézus Krisztus feltámadt a halálból.

– Krisztus feltámadása miért adhat kapaszkodót egy gyászolónak? 

– Mert ahogy Jézus maga is mondta: az élet több mint amit belőle itt megtapasztalunk. A földi élet is minden percében Isten ajándéka, de az örök élet része. Ráadásul mivel Jézus feltámadott a halálból, az örök élet tágasságában élünk – és ha ezt megtanulnánk, akkor tudnánk megvigasztalódni, csendben lenni és nem mindent azonnal akarni. Az örök életbe vetett hit felszabadít: lehetőséget ad arra, hogy türelmesebben éljünk, megbocsássunk, újrakezdjünk, figyeljünk a másik emberre. Ez a hit megmutatja, hogy akkor is van út, amikor úgy érezzük, már minden lezárult. Ez maga az evangélium örömhíre is, hiszen karácsonyról nem lehet nagypéntek és húsvét nélkül beszélni. Az a Jézus, aki megszületett, meghalt, majd feltámadt értünk, legyőzte a bűnt, a betegséget és a halált.

Szívből kívánom minden gyászolónak, szomorú szívűnek és magányosnak, hogy felismerje: nincs egyedül. Akkor is van kiút, ha azt most még nem látja.

 És ahol van kiút, ott reménységgel nyílik meg az út már ebben a földi életben is: van értelme felkelni másnap, van feladat, van küldetés – Istenbe vetett hitből és a másik ember iránti figyelemből fakadóan.

– Azoknak mi a reménységük, akiknek az elhunyt hozzátartozójuk nem volt hívő keresztény?

– Ne kövessük el azt a hibát, hogy mi akarjuk megmondani, az Isten kinek adhatja ezt a csodát. Ő azt akarja, hogy minden ember megtérjen és eljusson az igazság ismeretére. A Bibliában ott van – szintén a páli levelekben –, Isten nagyobb a mi szívünknél. Higgyük el, az üdvösségnek élete utolsó másodpercében is megnyerhet bárkit és ezzel a reménységgel álljunk ott a betegágynál. Isten nem úgy néz minket, hogy ki milyen mértékben hívő – ez nem mérhető mennyiségileg, a hit az már önmagában kegyelmi ajándék.

– Püspökként, lelkipásztorként és emberként hogyan éli meg a karácsony időszakát? Miben más ez ma, mint korábban?
– Református lelkész vagyok, két gyülekezetet is vezetek, ezért nekem elvi kérdés, hogy egy vezetőnek jelen

A református egyházban a karácsony egy gyönyörű, de nagyon intenzív szolgálati időszak (Fotó: Mirkó István)

kell lennie a mindennapi szolgálatban is. Csak így maradhat kapcsolatban a valós problémákkal, csak így nem szakad el attól a „terep­től”, ahol az emberek élik az életüket. Ezért ma is aktívan pásztorolok: Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn szolgálok, miközben püspökként a dunántúli gyülekezetekért, országos feladatokban pedig az egész egyházért felelek.

Karácsony számunkra egy gyönyörű, de nagyon intenzív szolgálati időszak. 

December 22-ig szinte folyamatosak a feladatok, 23-án próbálunk kicsit családilag is ráhangolódni az ünnepre, majd szenteste után január 1- jéig a két gyülekezetemben összesen tizennégy istentiszteletet tartunk. Ezekre mind fel kell készülni, prédikációkkal, lelki jelenléttel. Ez óriási ajándék és valódi feltöltődés, ugyanakkor kemény munka is.

Nem titok, hogy az ünnepre gyakran már fáradtan érkezünk, és az ünnepi szolgálatokban tovább is fáradunk. Emlékszem, amikor még kisebbek voltak a gyermekeink: szenteste az istentisztelet után együtt imádkoztunk, megvolt az ajándékozás, leültünk az ünnepi asztalhoz, és amikor valamelyikük kérdezett, előfordult, hogy nem válaszoltam rögtön. Ilyenkor elhangzott: „Apa megint nincs itt.” Valóban ott voltam, de a gondolataim már a másnapi szolgálaton jártak. Ez azonban nem teherként van jelen, hanem ajándékként. Az ünnepi szolgálat egyszerre fárasztó és felemelő: olyan „áldott fáradtság”, amelyben benne van a hivatás öröme és értelme is.

– A keresztény egyházak felől gyakran hangoztatott kritika, hogy a karácsony elvilágiasodott. Ön hogy látja ezt a kérdést?

– Én ezzel óvatosabb vagyok. Isten az egész világot szereti, annyira, hogy egyszülött Fiát adta érte – ez maga az evangélium. Az egyház nem állhat szemben a világgal, hiszen benne él, feladata éppen az, hogy az örömhírt jelenvalóvá tegye a mindennapokban. Karácsony Isten határtalan, életet pártoló szeretetének ünnepe. Ez más, mint az emberi szeretet, amely gyakran önmagát keresi. Isten szeretete önmegtagadó: figyel a másikra, és konkrét tettekben nyilvánul meg – egy segítségben, egy meghallgatásban, akár egy mosolyban.

A karácsonyi készülődésben azt látom, hogy az emberek valójában egy tartalmasabb, nyugodtabb életre vágynak, még ha ezt nem is vallási nyelven fogalmazzák meg. 

Ahogy Szent Ágoston mondta: nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Istenben. Ez a vágy ma is jelen van, és ennek megszólaltatása az egyház felelőssége.

– Hogyan tud a református egyház hiteles maradni manapság, amikor a vallási intézményekbe vetett bizalom általában véve megrendült?

– A szekularizáció miatt ez egy világszerte megfigyelhető jelenség. Az egyház a hitelesség által érheti el a ma emberét. A hitelesség azonban nem tökéletességet jelent, mert ebben a világban olyan nem létezik. 

Az egyházat is emberek alkotják, de olyanok, akik már megismerték Isten szeretetét és tisztaságát – ők ezek segítségével próbálnak egyre tisztábbá válni. 

Abban van felelősségünk, hogy minden nyomorúságunk ellenére látszódik-e rajtunk az a fajta hitelesség, ami vonzóvá tesz bennünket a világban.

– Ez milyen konkrétumokban nyilvánul meg?

– Például idén volt egy programunk. Kisfilmeket készítettünk egy percben Ez is református címmel, ahol végigvettük azt, hogy csak országos és Kárpát-medencei szinten milyen látható konkrét cselekvéseink, programjaink vannak. Én magam is csodálkoztam, amikor megtudtam, hogy a Bethesda Gyermekkórházban évente kétszázezer gyerek gyógyul, vagy hogy a szeretetszolgálati rendszerünkben – a gyermeklakásotthonokon keresztül egészen az idősgondozásig – hetvenezer ellátott van hétezer alkalmazottal. Próbálunk szolgálni és aki akarja, az észreveszi.

Mindenki felé nyitottak vagyunk, aki rászorul, és meg is találnak bennünket.

 Örömmel tölt el, ha segíthetünk, ha szolgálhatunk ebben a világban. Az egyháznak, illetve a kereszténységnek ugyanakkor mindig jellemvonása volt az, hogy néha kihaltnak látszik, de nem az. Üldöztetések idején is voltak, akik hűséggel kitartottak, áldozatokat, akár mártírságot is vállalva. Arra pedig bizonyosságunk van, hogy az egyházat megőrzi az Úr a világ kezdetétől fogva annak végéig – ez viszont nem reklám, állandó látszódás kérdése. Jézus is azt mondta: ha jót teszel, azt ne dobpergéssel tedd, hanem egyszerűen csak segíts.

– Egyre inkább az tapasztalható, hogy a fiatalok körében háttérbe szorul a vallásosság, az egyházi ünnepeket inkább hagyománynak tekintik. Hogyan lehet számukra megmutatni a karácsony valódi lényegét úgy, hogy az meg is szólítsa őket?

– Először önmagunk felé kell kritikusan fordulni és bűnbánatot tartani, hogy mit is kell másként csinálni, hogy meg tudjuk őket szólítani. A mai fiatalok egy teljesen más világba születtek, mint mi. Olyan kihívásokkal és nehézségekkel, ami ennek a kornak a terméke. 

Először meg kell hallgatni a fiatalokat, megismerni őket és ha kialakul egy bizalmi viszony, akkor gyönyörűen felépül az a híd kettőnk között.

Megemlíteném azt is, nálunk a református egyháznál tematikus évek vannak. Ez az esztendő az ifjúsági szolgálatnak az éve volt a református egyházban, ami egy nagyon áldott esztendő volt. Számos gyülekezeti és országos programunk volt, a Csillagpont református ifjúsági fesztivál például négyezer fiatalt mozgatott meg, amelyen én ott voltam majdnem az elejétől a végéig. Rengeteg fiatallal beszélgettem, akik őszintén tették fel kérdéseiket, kételyeiket, nem volt náluk tabutéma.

Ami a mi részünkről fontos: bármilyen nehéz is, le kell fordítani az evangéliumot a fiatalok digitális elemekkel átszőtt nyelvére. 

Pontosan ezt történt egyébként az evangéliumok írásánál is: Márk megírta az alapevangéliumot, Máté ezt lefordította a zsidókból lett keresztények számára, egészen más fogalmakkal. Lukács mint orvos lefordította a pogányokból lett keresztények számára, és amikor jött a görög kultúra a maga filozófiai rendszerével, akkor János evangéliuma az első század végén a hellenizmus nyelvére fordította le. 

Ezt ma is ugyanúgy meg kell nekünk tenni, viszont vannak olyan fogalmak, amelyeket nem lehet másként elmondani, csak ahogy a Bibliában benne van. 

Így nekünk nemcsak lefordítani kell nekik, hanem valahogy meg kell tanítani az egyház nyelvét is nekik, mert például azt, hogy üdvösség, azt egészen pontosan csak az egyház nyelvén tudom nekik elmondani. Ez oda-vissza kell, hogy működjön.

– Ha karácsony alkalmából egyetlen mondatban kellene üzennie a Magyar Nemzet olvasóinak, mi lenne az?

– Máté evangéliuma, 1. fejezet 23. vers: „Velünk az Isten” – ezt a három szót. Ez a három szó velünk az Isten. Ahogy Dietrich Bonhoeffer teológus megverselte, „Csodás hatalmad biztos rejtekében nyugton várjuk, mire ébredünk. Velünk az Isten, minden reggel, este, és minden új napon bizonnyal velünk.”

Borítókép: Steinbach József református püspök (Fotó: Mirkó István)