Meséről, mesével, nemcsak gyerekeknek
Tizedik születésnapját ünnepli a Klárisok zenekar.
Tizedik születésnapját ünnepli a Klárisok zenekar.
Kiállítás nyílt Mátray Gábor életéről és munkásságáról.
Cseh István zeneművész a nemrég született kisfia szívveréseit használta fel ritmuselemként.
Korniss Péter képei messze túlmutatnak a riportfotón.
A Mordái augusztus 10-én a Sziget Global Village színpadán játszik.
Az idén kétszáz éves költő különböző arcait ismerhettük meg az előadásból.
Csík Jánost a közönség népzenei előadásairól ismeri, most viszont új világot mutat meg.
Paár Juliannát új könyvéről is kérdeztük.
A népzenei szcéna jeles képviselői az idei MCC Feszten.
Koncertek, irodalmi előadások, gyerekprogramok és folkkocsma a szigetmonostori fesztiválon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda délután szavazott Krakkóban az elnökválasztás második fordulójában.
A Fidelitas képviselői európai és amerikai patrióta barátaikkal elmentek a déli határzárhoz, hogy megmutassák, hogyan lépünk fel mi, magyarok az illegális migráció ellen.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter tájékoztatta az államfőt a Brjanszki régió vasúti sérültjei számára nyújtott segítségről.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
Tombol a kettős mérce.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.