– Ők eljátszották, mi „lefigyeltük” – fogalmaz Eredics Gábor. Tőlük pedig a következő Eredics-generáció „figyelte le” a zenét. Amikor Eredics Áront arról kérdezzük, felmerült-e egyáltalán, hogy lázadó kamaszként ne a tamburát, hanem az elektromos gitárt válassza, egyből rávágja:
Amikor az idősebbek egy idő után megengedték, hogy kezünkbe vegyük a hangszereiket, az pont olyan volt, mintha a világhírű jazzgitáros, John Scofield gitárját pengettük volna meg.
Eredics Gábor ezt azzal egészíti ki, hogy hatásosnak bizonyult, hogy a szekrény tetejére dugták a hangszereiket. – Amikor már megvolt bennük a vágy, oda kellett vinniük egy széket, fölállni rá és lecsenni föntről a hangszert. Emlékszem, Kálmánéknál (Eredics Kálmán, a Vujicsics bőgőse, Eredics Áron édesapja – a szerk.) próbáltunk a legtöbbet, egyszer arra érkeztünk haza, hogy ugyanaz a zene szól, mint amit mi szoktunk játszani, de mi nem lehetünk, hiszen csak most lépünk be a házba. Hoppá, ezek a gyerekek! – eleveníti fel a zenész a pillanatot, mikor először hallották zenélni fiaikat. – Semmi nem volt ráerőltetve a gyerekekre, talán ez volt a kulcs – emeli ki a Vujicsics zenésze.
Egy új univerzum
A két zenésszel arról is beszélgettünk, hogy vajon egy klasszikus zenész tud-e igazán jól népzenét játszani. Eredics Gábor szerint, ha csak megmártózik a népzenében, aztán megy is tovább, akkor valószínűleg nem. – A klasszikus zenében is vannak lehetőségek az interpretációt illetően, de ezek kötöttebb lehetőségek, a szerzői szándékot pedig nem lehet fölülírni. Itt az élő előadáson van a hangsúly, fordíthatom így is, fordíthatom úgy is.
Az adott népzenei darabnak mindig csak egy bizonyos képét látjuk. Olyan mint egy fotó, egy pillanatfelvétel. Pont az a lényege, hogy te is, a nagymama is másképp énekli, de a szomszéd faluban is másképp szól. Az is nagyon tetszett, hogy megtanultuk, másnap már játszottuk és táncoltak rá. Tehát rögtön funkcióba került. Egy új univerzumba láttunk bele, egy-egy mosolygós arc a szerb közösségből pedig nagy biztatást jelentett, hiszen alapvetően magyar gyerekeknek tekintettek minket, minthogy azok is vagyunk
– fogalmaz a zenész. Mint mondja, az is izgalmas feladat volt, hogy ne csak az anyanyelvi, hanem a többségi magyar közösség számára is vonzóvá tegyék ezt a zenét. Hiszen ha eljátszanak egy kólót (szláv körtánc) húsz percben, akkor az stresszként hathat arra, akinek ez nem az anyanyelvi kultúrája. Más a tempója, más az egész logikája a zenének. Egy ősi motivikus gondolkodásból kellett egy befogadható zenei folyamatot létrehozniuk. Az elmúlt ötven év egyik nagy eredményét pedig épp ebben látja Eredics Gábor:
sikerült olyan hagyománytisztelő zenei feldolgozásokat készíteniük, amelyeket nemcsak a magyar közösséggel ismertettek meg, de külföldre is el tudták vinni.
A misszió
A Vujicsics missziója kezdetben az volt, hogy a kis falvak zenéjét felvigye a nagy koncertpódiumokra. Ez megtörtént, bejárták a világot. Azzal kapcsolatban, mi az együttes küldetése ma, Eredics Gábor így fogalmaz: Továbbra is szükséges ezt „üzemeltetni”, mert mindig lesznek olyanok, akik először hallanak ilyen zenét. Másrészt, mint mondja,
abban, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen él és működik a népzenei tanszék, nagy szerepe van a Vujicsics együttesnek.
– Örömmel és büszkeséggel hadd tegyem hozzá, hogy a kezdeményezés és stratégiaalkotás révén ebben meghatározó szerep jutott nekem. Mondhatjuk úgy, hogy azt a bizalmat, amit a táncházmozgalomtól kaptunk, így meg tudtuk hálálni
– emeli ki Eredics Gábor, hozzátéve: nagy eredmény, hogy alap-, közép- és felső fokon is lehet tanulni népzenét. Azaz, hogy nemcsak a tudományos kutatás, hanem a művészi életpálya kiteljesítője is lehet ez a műfaj. Eredics Áron azt tartja a legfontosabbnak, hogy együtt lélegeznek a Vujicsicsban, s ez az, ami miatt a generációs gondolkodások is jól megférnek egymás mellett. Mint mondja, egyfajta zenei minőségre törekszenek a Vujicsiccsal és a Söndörgővel is.
A Söndörgő egy másabb úton jár, de ennek az útnak bizonyos szakaszai szervesen kapcsolódnak a Vujicsics útjához
– fogalmaz a zenész. Hozzáteszi azt is, hogy a 70-es években is megvolt az oka annak, hogy miért fordultak az emberek a hagyományos kultúra felé, ahogy most is megvan az oka.
A „Vujicsics Camino”
A jubileumi évet országszerte koncertekkel ünnepli a Vujicsics – sok helyen megfordulnak majd a kis határ menti falvaktól a legnagyobb koncerttermekig, a Müpától a Kodály Központon át a Pesti Vigadóig. Minden koncerten más színét mutatják meg az elmúlt öt évtizednek, céljuk ezzel, hogy ha valaki elmegy egy Vujicsics-koncertre, az kedvet érezzen arra, hogy egy következőre is ellátogasson. Lesz fellépésük Sebestyén Mártával, meghívják Gyenis Katalint és Greges Maricát, lesz olyan koncert, ahol Szvorák Kati lép fel velük, de vendégük lesz Szörényi Levente és Tolcsvay László is.
– Sokféle színt és ízt megmutatunk majd, épp itt, a Fonóban szólított meg minket egy hölgy, Kricskovics Antal egykori profi táncosa, és mondta azt frappánsan, hogy ő végigjárja majd ez a „Vujicsics Caminót” – mondja Eredics Gábor.
Borítókép: Eredics Áron és Eredics Gábor a Fonó Budai Zeneházban (Fotó: Teknős Miklós)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!