A függőségből való felépülés jóval többet jelent a szerhasználat elhagyásánál, a függőnek sokszor önmagát és az emberi kapcsolatait is újra kell építenie. Erről is beszélt Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, szociális munkás, gyászcsoportvezető az Open Books Kiadó gondozásában megjelent Függők vagyunk című könyvének bemutatóján, november ötödikén. A szerző, aki a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának addiktológiai konzultáns szakirányának óraadó tanára, személyes történetén keresztül elevenedtek meg a nézők előtt a szenvedélybetegséggel töltött évek és az újrakezdés nehézségei a a Kultcaféban. A beszélgetés során a család szerepe, a lelki sérülések feldolgozása és a munkafüggőség kevésbé ismert veszélyei is szóba kerültek.
Saját életéből is hozott példát arra, amikor a félelem segített jó döntést hozni. A rehabilitáció utáni években szállodai recepciósként dolgozott, ahol bizonyos helyzetekben könnyen visszaélhetett volna a rábízott pénzzel. Korábbi életében nem feltétlenül tartotta volna vissza a következményektől való félelem, de akkor már nem akarta elveszíteni mindazt, amit olyan nehezen felépített.
A teltházas könyvbemutatón a szerző saját életútjáról is beszélt a hallgatóságnak Fotó: Open Books
A valahová tartozás vágya
Bajzáth Sándor történetében a függőség nem egyszerűen az élvezet vagy a menekülés eszköze volt. Az a közeg, amelybe fiatalon került, olyan érzéseket is megadott számára, amelyeket korábban hiányolt az életéből. Bizonytalan volt, nem tudta, milyen pályát válasszon, és nehezen találta a helyét. Új társaságában azonban egyszerre ismert és keresett emberré vált.
Nagyon alacsony volt az önértékelésem, és nagyon nem tudtam, mi lesz belőlem
– emlékezett vissza.
A környezetében sokan ismerték, rendszeresen keresték, szükség volt rá. Ebben a közegben olyan szerephez jutott, amely valamiféle önbizalmat adott neki. Úgy érezhette, fontos ember lett.
A látszólagos tekintély mögött azonban egyre súlyosabb függőség húzódott meg. A kapcsolatai nagyrészt a szerhasználat köré szerveződtek, az életét pedig mindinkább a mindennapi szükségletek kielégítése határozta meg. A rehabilitáció során ezzel a hamis fontosságérzettel is szembe kellett néznie. A korábbi közegében megszerzett szerepének az intézmény falai között már semmilyen jelentősége nem volt. Helyette olyan hétköznapi feladatokkal kellett megbirkóznia, amelyek korábban háttérbe szorultak. Meg kellett tanulnia együttműködni másokkal, felelősséget vállalni, elvégezni a rábízott munkát és elfogadni, bizonyos dolgokban kevésbé ügyes vagy tapasztalt, mint a társai. A rehabilitáció így jóval többet jelentett a szerhasználat abbahagyásánál. Az írónak szembesülnie kellett azzal is, a függőség évei alatt számos olyan készséget nem sajátított el, amelyre az önálló élethez szüksége lett volna.
Harminchat évesen kellett mindent elölről kezdenie
Bajzáth Sándor harminchárom évesen került be abba a rehabilitációs intézménybe, ahol huszonhét hónapot töltött. Amikor harminchat évesen távozott, új életet kellett kezdenie. Kortársai közül sokan ekkorra már családot alapítottak, szakmai pályát építettek vagy biztos egzisztenciát teremtettek. Neki viszont érettségije mellett alig volt olyan munkatapasztalata, amelyre megélhetést alapozhatott volna. Segédmunkát vállalt, takarított, alkalmi munkákból élt, később szállodai recepciósként dolgozott. A mindennapi feladatok, a rendszeres munkavégzés és a hosszú távú tervezés mind olyan kihívást jelentettek számára, amelyekkel korábban nem kellett igazán szembenéznie.
A könyvbemutatón részt vettek barátok, ismerősök, hallgatók, felépülő függők és a rajongók is Fotó: Open Books
A könyvbemutatón arról is beszélt, eleinte elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaha másoknak segítsen.
Amikor rehabon voltam, azt gondoltam, az utolsó szakma, amit lehet a Földön ajánlani nekem, az, hogy én segítő legyek
– idézte fel.
A változás fokozatosan következett be. Egyre többen keresték meg korábbi ismerősei közül, akik maguk is függőséggel küzdöttek. Bajzi először saját tapasztalatai alapján próbált segíteni nekik, majd önkéntesként kezdett dolgozni, később pedig szakmai képzéseken vett részt. Ma már addiktológiai konzulensként foglalkozik szenvedélybetegekkel és hozzátartozóikkal. A beszélgetés során ugyanakkor hangsúlyozta, a személyes érintettség önmagában nem elegendő a segítői munkához.
Attól, hogy én valamikor ittam vagy drogoztam, és most nem, az nem azt jelenti, hogy jó szakember is vagyok
– fogalmazott.
Úgy magyarázta, saját története segítheti abban, hogy megértse a hozzá fordulók helyzetét, de a felelős munkához szakmai tudásra, önismeretre és folyamatos fejlődésre is szükség van.
Bajzáth Sándor a könyvbemutató végén még hosszasan beszélgetett a közönség tagjaival és dedikálta könyvét Fotó: Open Books
A gyermekkori sérülések felnőttkorban is elkísérhetnek
A beszélgetés során Tapasztó Orsi arra is kíváncsi volt, milyen szerepet játszhatnak a gyermekkori élmények a függőség kialakulásában. Bajzáth Sándor felidézte, szülei válása után olyan veszteségeket és családi nehézségeket élt át, amelyeknek a jelentőségét sokáig maga sem értette. Felnőttként gyakran érezte úgy, sehol sincs igazán otthon. Nehezen tudott megmaradni bizonyos élethelyzetekben, és a kapcsolataiban is sokszor jelentett nehézséget a közelség és az elköteleződés. A pszichoterápia során kezdte felismerni, ezek a működésmódok összefügghetnek korábbi veszteségeivel és feldolgozatlan érzéseivel. Fiatalon sokszor nem tudta megfelelően kifejezni a dühét vagy a tehetetlenségét. Előfordult, saját készítésű tárgyakat tört össze, mert más módon nem tudott megbirkózni az indulataival. A szerhasználat később olyan eszközzé vált számára, amellyel átmenetileg elkerülhette a kellemetlen érzéseket. Saját állítása szerint ahelyett, hogy szembenézett volna a problémáival, valamilyen gyors megoldást keresett. Ez rövid időre képes volt megváltoztatni a közérzetét, de az eredeti nehézségek nem szűntek meg.
A rehabilitáció után számára az egyik legnagyobb feladat éppen az volt, hogy megtanuljon másként reagálni azokra az érzésekre, amelyek elől korábban a függőségbe menekült.
A józansághoz új kapcsolatokra is szükség volt
A függőségből való felépülés egyik legnagyobb akadálya Bajzi szerint az elszigetelődés. A hosszú évekig tartó szerhasználat alatt a kapcsolatok jelentős része a korábbi életmódja köré szerveződött. A régi barátok közül sokan maguk is hasonló nehézségekkel küzdöttek, a találkozások és a közös programok pedig gyakran ugyanahhoz a közeghez kapcsolódtak.
Amikor a szerhasználat megszűnik, ezek a kapcsolatok sokszor már nem tarthatók fenn a korábbi formájukban
– mondta a bemutatón Bajzáth Sándor, aki saját felépülésében nagy szerepet tulajdonít azoknak az embereknek, akikkel a rehabilitáció után kapcsolatban maradt. Felidézte, néhány társával rendszeresen összejártak, beszélgettek, közösen töltötték az idejüket. Ezek a találkozások nem különleges programokról szóltak. Éppen az egyszerűségük jelentette a változást: a hétköznapi együttlétekhez már nem volt szükségük tudatmódosító szerekre.
A józanság fenntartásában tehát nemcsak az számít, mit hagy maga mögött valaki, hanem az is, milyen életet és milyen kapcsolatokat képes kialakítani helyette”
– magyarázta az addiktológiai szakember.
A visszaesés veszélye hosszú idő után is megmaradhat
Bajzáth Sándor a visszaeséséről sem hallgatott. Miután sikerült felhagynia korábbi szerhasználatával, egy idő után úgy gondolta, az alkohollal már nem lehet problémája. Kezdetben úgy tűnt, képes mértékkel inni, és ez megerősítette abban, a korábbi függősége nem ismétlődhet meg más szerrel. Az alkoholfogyasztás azonban fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott az életében. Végül ismét olyan helyzetbe került, amelyben elveszítette a kontrollt, és a korábbi életmódjához való visszatérés veszélye is felmerült.
A beszélgetés egyik legérdekesebb kérdése éppen az volt, miért tér vissza valaki újra és újra egy olyan viselkedéshez, amelynek a következményeit pontosan ismeri.
A drogterápiás szakember arról beszélt, egy függő sokszor tisztában van azzal, mi fog történni, ha ismét használni kezd. Korábbi tapasztalatai alapján pontosan tudhatja, milyen veszteségeket, testi és lelki szenvedést okozhat a visszaesés. Mégis képes elhinni, ezúttal másként alakul majd.
Nem logika kérdése
– hívta fel a figyelmet arra, milyen hatalmas ez a betegség, a függőség ugyanis nem akaratgyengeség.
A saját életében a fordulatot végül az hozta el, amikor elfogadta, nem képes irányítani a fogyasztását. Ezt a felismerést a beszélgetés során a megadás fogalmával írta le.
Azt hiszem, az egy kegyelmi állapot
– mondta.
Nem arról volt szó, hogy egyszer csak erősebb lett az akarata. Inkább arról, felhagyott a próbálkozással, hogy bebizonyítsa: képes másként használni a szereket, mint korábban.
A hit szerepéről is szó esett. Bajzáth Sándor elmondta, saját életében fontos a spiritualitás, de ezt kifejezetten személyes kérdésnek tartja. Nem szeretné másokra ráerőltetni a maga meggyőződését, és a felépülés egyetlen lehetséges útjaként sem kívánja bemutatni.
Bajzáth Sándor a Függők vagyunk című újonnan megjelent könyve mellett még két korábbi könyv társszerzője.
Súlyos betegsége idején újra szembesült a múltjával
A könyvbemutató egyik legszemélyesebb része Bajzáth Sándor 2025-ös betegségéhez kapcsolódott. Elmondta, daganatos megbetegedés miatt sugárkezeléseken esett át. A kezelések során rendkívül erős fájdalmai voltak, elérkezett az a pont, amikor orvosa erős fájdalomcsillapítót javasolt számára. Korábbi függősége miatt ez különösen nehéz helyzetet teremtett.
A szakember arról beszélt, lehet, hogy ilyenkor a gyógyszer ismét felébresztheti egy függőben a szerhasználat iránti vágyat. A fájdalmai miatt szüksége volt megfelelő kezelésre. A beszélgetésben felidézte, milyen erős félelmet érzett, amikor szembesült azzal, ismét olyan hatóanyagú készítményt kell alkalmaznia, amely korábbi függőségére emlékezteti. Végül az orvosi kezelés részeként használta a fájdalomcsillapítót csökkentett mennyiségben, miközben különösen figyelt arra, hogyan reagál rá.
Ez az élmény ismét emlékeztette arra, a felépülés nem jelenti a múlt teljes eltűnését. Egy váratlan élethelyzetben évtizedekkel később is előkerülhetnek olyan félelmek és dilemmák, amelyek a korábbi függőséghez kapcsolódnak. A betegségéről szóló beszámoló azért is volt különösen személyes, mert Bajzinak a fizikai fájdalom mellett a kiszolgáltatottsággal és a bizonytalansággal is szembe kellett néznie.
A szeretet nem mindig jelent valódi segítséget
A beszélgetés egyik legmegrendítőbb része a családtagok helyzetéről szólt. Bajzáth Sándor édesanyja hosszú időn keresztül próbálta segíteni a fiát, miközben a függőség egyre súlyosabbá vált. A bemutatón olyan emlékeket is felidézett a segítő, amelyekből kiderült, mennyire nehéz volt a család számára szembenézni a problémával. Előfordult, hogy amikor vendégek érkeztek, neki el kellett húzódnia a szemük elől, ne lássák, milyen állapotban van. A család igyekezett eltitkolni a környezet előtt a szerhasználatot, és a rehabilitáció idején sem feltétlenül mondták el az ismerősöknek, hol tartózkodik valójában. A bemutatón elhangzott történetekből jól érzékelhető volt, milyen nehéz helyzetbe kerülhet egy szülő, amikor a gyermeke függőséggel küzd. A szeretet és a féltés sokszor arra ösztönzi, minden következménytől megpróbálja megóvni gyermekét.
Bajzáth Sándor segítőként ma már azt tapasztalja, a hozzátartozóknak is meg kell tanulniuk felismerni saját felelősségük határait. Egy családtag nem tudja a függő ember helyett meghozni a változáshoz szükséges döntéseket. Ha minden alkalommal megpróbálja elhárítani a következményeket, azzal olykor éppen azt akadályozhatja meg, a másik felismerje helyzetének súlyosságát.
A könyvbemutatón ezért az addiktológiai szakember a hozzátartozói csoportok szerepét is hangsúlyozta. Ezekben nem kizárólag arról van szó, hogyan lehet a függő embert rávenni a változásra. A családtagok saját helyzetükkel is foglalkozhatnak: megtanulhatják, miként állítsanak fel határokat, hogyan kezeljék a tehetetlenségüket, és milyen segítséget kérhetnek maguknak.
Bajzáth Sándor a könyvbemutató végén dedikál Fotó: Open Books
Amikor a túl sok munka már nem erény
A Függők vagyunk nem kizárólag a szerhasználathoz kapcsolódó függőségek kérdéseit érinti. A könyvbemutatón a viselkedési függőségek közül a munkafüggőség is szóba került. Ez a probléma különösen nehezen felismerhető, mert a túlzott munkavégzést a társadalom sokszor elismeréssel jutalmazza.
Aki rengeteget dolgozik, arról gyakran azt gondolják, szorgalmas, elkötelezett és nélkülözhetetlen. A folyamatos teljesítmény szakmai sikert, anyagi megbecsülést és társadalmi elismerést hozhat.
Bajzáth Sándor szerint azonban meg kell vizsgálni, hogy az ember valóban szabadon dönt-e arról, mennyit dolgozik, vagy már képtelen megállni. Szakemberként több olyan vállalkozóval és cégvezetővel találkozik, akiknek a munkája fokozatosan az egész életüket kitölti.
Ezek az emberek gyakran úgy érzik, kizárólag ők képesek megfelelően elvégezni a feladatokat. Nehezen bíznak meg másokban, nem szívesen adnak át felelősséget, és minden folyamatot ellenőrizni akarnak.
Bajzi szerint ez a működés egy idő után önmagát erősíti. Minél több feladatot vállal valaki, annál nélkülözhetetlenebbnek érezheti magát, a fontosság érzése pedig újabb és újabb munkavállalásra ösztönözheti. A következmények nemcsak az érintett magánéletében jelentkeznek. Amennyiben egy vezető mindent maga akar elvégezni a szakember szerint, a munkatársai sem kapnak lehetőséget az önálló döntésekre és a fejlődésre. Nem tanulhatnak a hibáikból, mert a vezető még azelőtt közbelép, hogy valódi felelősséget vállalhatnának. Közben a családi kapcsolatok is háttérbe szorulhatnak. A közös programok elmaradnak, a pihenésre fordított idő csökken, és az érintett már akkor sem képes kikapcsolni, amikor éppen nem dolgozik.
A Függők vagyunk című könyv az Open Books Kiadó gondozásában jelent meg Fotó: Open Books
Bajzáth Sándor szerint a munkafüggőség mögött is megjelenhet a folyamatos visszaigazolás iránti igény. A
dolgozó a teljesítményéből próbál önbecsülést meríteni, és egyre több munkát vállal azért, hogy fontosnak és értékesnek érezhesse magát.
Ebben a tekintetben saját korábbi történetével is párhuzamot vont. Egykori társaságában ő maga is abból merített önbizalmat, hogy sokan keresték, szükség volt rá, és fontos szerepet töltött be egy közösségben. A munkafüggőség esetében természetesen mások a körülmények és a következmények, a teljesítményhez kötött önértékelés azonban hasonlóan nehezen felismerhető csapdát jelenthet.
Egy könyv azoknak is, akik soha nem küzdöttek szenvedélybetegséggel
Bajzáth Sándor története azért különösen figyelemre méltó, mert a felépülésnek nem kizárólag a látványos fordulópontjairól beszél. Nem állítja, hogy a szerhasználat abbahagyásával minden problémája megszűnt volna, és azt sem, hogy a korábbi élete egyszerűen kitörölhető. A függőség évei alatt elveszített időt nem lehet visszakapni. A tönkrement kapcsolatokat nem mindig lehet helyrehozni, az elmulasztott lehetőségek egy része végleg elmúlik. Új döntéseket viszont lehet hozni, más kapcsolatokat lehet építeni, és meg lehet tanulni olyan módon élni, amelyben már nincs szükség a korábbi menekülési útvonalakra.
Bajzáth Sándor számára ez az út a rehabilitációtól a hétköznapi munkákon át a segítői hivatásig vezetett. Ma már saját tapasztalataiból és szakmai tudásából is merít, amikor függőséggel küzdő emberekkel és hozzátartozóikkal dolgozik.
A Függők vagyunk azok számára is érdekes olvasmány lehet, akiknek nincs közvetlen tapasztalatuk a szenvedélybetegséggel. A személyes történeteken keresztül olyan kérdéseket vet fel, amelyek sokkal szélesebb körben is ismerősek lehetnek: miért olyan nehéz szembenézni a saját hiányosságainkkal, hogyan alakítják a gyermekkori élmények a felnőttkori kapcsolatainkat, és mi történik, amikor az önbecsülésünket kizárólag mások elismeréséből próbáljuk felépíteni.
A könyvbemutató végére az is világossá vált: a felépülés nem azt jelenti, hogy a függő többé nem fél, nem szorong, és nem követ el hibákat. Inkább azt jelzi, már képes szembenézni mindezzel anélkül, hogy újra elmenekülne önmaga elől. Bajzáth Sándor most ugyanott mesélt az újrakezdésről, ahol évtizedekkel korábban még egészen más életet élt. A helyszín különös egybeesése pedig szinte jelképesen foglalta össze mindazt, amiről a könyve szól: a múltat nem lehet megváltoztatni, de azt igen, hogyan folytatjuk az életünket.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Juhász Péter újabb ámokfutása: ha Orbán Viktorról van szó, már bizonyíték sem kell
Nógrádi György is Juhász célkeresztjébe került: az egykori politikus nemes egyszerűséggel „lazán elhiszi” a biztonságpolitikai szakértő feltételezett ügynökmúltját.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
