A népzene gyűjtése mint értékmentés

A népzene, a népköltészet, a népmese egészen más funkcióban van ma jelen, mint régen, természetes közegében, az azonban elvitathatatlan, hogy ezen értékeket át kell mentenünk az új nemzedékek számára. Őseinknek az élő szó és az élő zene jelentette a szórakozás, a művelődés és a tapasztalatok továbbadásának módját. A népdalok éneklése, a mesemondás, a tánc szervesen beépült a magyarság életébe. Az erős közösségek, emberi kapcsolatok észrevétlenül alakultak, formálódtak e szokások, énekek által, és őrizték a régi idők emberének örömét, bánatát, gondjait és boldog pillanatait.
A Magyar Tudós Társaság már 1832-ben elhatározta, hogy összegyűjti és közzéteszi a magyar népdalokat. Bár a dallamok publikálása nem valósult meg, a fennmaradt népdalgyűjtemények – köztük Tompa Mihályé és Arany Jánosé – a XIX. századi magyar kultúra értékes dokumentumai. Vikár Béla 1896-ban a modern népzenegyűjtés alapját vetette meg a népdalok gépi rögzítésével. Hamar felfigyelt a fonográfban rejlő lehetőségekre. Az anyaggyűjtés során tárgyilagosságra törekedett, mindent lejegyzett, úgy, ahogyan elhangzott, ha az nem is volt mindig „szalonképes”.
Módszerére jellemző volt, hogy igyekezett megnyerni az egyszerű falusi emberek bizalmát. Többször is meghallgatta az énekest, mesemondót, jegyzetelt, figyelte a szövegvariánsokat, és ennek alapján választotta ki, ami aztán a viaszhengerre került.
A népdalok, mesék, találós kérdések, gyermekjátékok, szólások, balladák mellett hangszeres és fütyült dallamokat is rögzített. Gyűjtéseinek első színhelye Somogy vármegye volt, majd munkáját a Dunántúlon folytatta: Vas, Zala, Tolna, Fejér, Veszprém vármegyében, majd Pest, Csongrád, Torontál, Nógrád, Borsod, Nyitra, Hont, Heves, Békés, Bihar, Zemplén, valamint Szabolcs vármegyében. Hét kötetet töltenek meg erdélyi útjain készült feljegyzései. 1898-ban járt először Kalotaszegen, ahol később többször is megfordult, de értékes anyagot gyűjtött Háromszék, Csík, Maros-Torda, Udvarhely vármegyében, valamint Brassóban is.
Kodály, Bartók: népzenekutatás magas szinten
A tudományos magyar népzenekutatás kezdetét 1905-től, Kodály mátyusföldi gyűjtésétől számítjuk. Ez indította csatlakozásra Bartók Bélát is. Együttműködésükről Kodály így írt:
1905-ben az Ethnographiában megjelent első gyűjtésemet, majd 1906-ban megjelent dolgozatomat nagy figyelemmel tanulmányozta, behatóan kérdezősködött a gyűjtés módjáról, a néppel való érintkezésről. Megismerkedett a fonográffal. Saját rendszeres gyűjtése Vésztő környékén kezdődött…
Első közös kiadványuk a Magyar népdalok (1906) volt.