A magyar népdal és a népköltészet ünnepe

November harmadik hetében hagyományainkat őrző dalainkra, szokásainkra, meséinkre, valamint azokra az értékmentőkre emlékezünk, akik őseink örökségét összegyűjtötték és továbbadták a következő nemzedékeknek: Vikár Bélára, Bartók Bélára, Kodály Zoltánra. A magyar népdalt és népköltészetet ünnepeljük, amelyek kétségtelenül legfontosabb, legerősebb kulturális gyökereink.

Bartók és Kodály 1913-ban fordult a Magyar Népköltési Gyűjteményt kiadó Kisfaludy Társasághoz mintegy háromezer népdalnyi gyűjtésük, illetve az akkor rendelkezésre álló további két-három ezer, hitelesnek tekinthető magyar népdal tudományos kiadásának tervével. A pozitív bírálat ellenére erre csak két évtizeddel később nyílt lehetőség. A két világháború között Lajtha László vezetésével folyt a gyűjtés és kutatás. Bartók Béla 1934-ben kezdhette meg az Akadémián a népdalösszkiadás szerkesztését, amit 1940-es Amerikába távozása után Kodály Zoltán folytatott a munkatársaival. 

A szakmai műhely stabil intézményi kereteket kapott, amikor 1953. augusztus 1-jén megalakult az MTA népzenekutató csoportja. 

Feladataik közé tartozott a magyar népzenegyűjtés megszervezése, a korszerű archiválás, a népi dallamok rendszerezése, zenetörténeti és népzenei összefüggéseinek vizsgálata, más népek zenéjével való összehasonlítás, a külföldi intézményekkel való csereviszony kialakítása, kiadványok publikálása, továbbá a népzenekutatás eredményeinek megismertetése. Bartók nevéhez kötődik a magyar népzenén belüli dialektusterületek elkülönítése: Dunántúl, Északi terület (Felföld), Alföld, Erdély és Bukovina.

Bartók archiválás közben. Forrás: Körkép.sk

Bartók inkább földrajzi értelemben tágította gyűjtőkörét, míg Kodály történeti vonatkozásaiban akarta feltárni népzenénk gyökereit. Nagyszabású tanulmánya, A magyar népzene 1937-ben az addigi, munkatársak által is gazdagított gyűjtésekre, továbbá történeti és nemzetközi anyagokra alapozva ad átfogó képet népzenénkről. Kodály Zoltán és vele a magyar népzenetudomány nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő eredményei nyertek elismerést azzal, hogy Kodályt a Nemzetközi Népzenei Tanács (International Folk Music Council, IFMC) elnökévé választották 1961-ben, 1964-ben pedig Budapesten tartották az IFMC konferenciáját. 

 

Közös éneklés, erős közösség  

A néptánc, a népzene és a mesemondás körül ma is formálódhatnak erőteljes, baráti közösségek, számos táncház működik országszerte, és ami talán ennél is fontosabb, egyre népszerűbbek azok az előadók, akik azt hangsúlyozzák, érdemes már kisgyermekkortól elkezdeni a zenei nevelést. Kiváló példa erre Paár Julcsi vagy Korzenszky Klára munkássága. Mindkét énekesnő a népzenei világból érkezett, nem meglepő tehát, hogy interaktív foglalkozásaikon ezt a műfajt hívják segítségül. Főként kisgyerekesekből álló közönségük mára erős bázis, ami egyúttal bizonyíték arra, hogy ily módon visszataníthatók hagyományaink.

Paár Julcsi énekes és zeneterapeuta, akit számos neves nép- és világzenei formáció tagjaként, vendégeként ismer a koncertközönség (Tárkány Művek, Bazseva, Dalinda). Saját gyermekei születése után kezdte el tartani interaktív népzenés foglalkozásait zeneterápiás szemlélettel átitatva, ÖsszeHangoló néven. Ezeknek a foglalkozásoknak többéves tapasztalata került a Kerekerdő, a Kerekutca című lemezére, októberben pedig megjelent legújabb, Rókatánc című albuma.

Mint egy korábbi interjúban elmondta, a néphagyomány egy lélegző szerves egység.

A dalokban előjövő motívumok, helyzetek, érzelmi állapotok verbálisan bővebb kifejezésre tudnak jutni a népmese műfajában. A dalok viszont érzelmileg tudják árnyalni a népmesék cselekményét, fordulópontjait. Számomra abszolút része-egésze egyik a másiknak

– mondja az énekesnő, hangsúlyozva, ez az ő szemlélete, de fontos látni azt is, hogy semmi sem kizárólagos, főként nem a mai világban, ahol a népmese és a népzene is egészen más funkcióban van jelen, mint régen.

Korzenszky Klára a Klárisok zenekarral a jól ismert népdalokat és mondókákat rakja egymás mellé úgy, hogy azok adják ki a mindannyiunk számára útmutatásként szolgáló mesét.

Mind népdalaink, mind népmeséink évezredek alatt kristályosodtak ki, a kultúránkkal párhuzamosan alakultak, így a maguk legtökéletesebb formájában maradtak fenn. Ahogy Boldizsár Ildikó tanítja, az egységes és egylényegű világkép részei, létfontosságú információkat közölnek a világ működéséről és az ember feladatairól. Amikor lemezeinket és az azokra épülő gyerekkoncertjeinket összeállítjuk, fontos, hogy az alap mindig egy mindannyiunk által ismert mese legyen, mely vezeti a figyelmet, keretbe helyezi az eseményeket, dalokat. A történet fonalára pedig az ismert, anyáinktól, nagyanyáinktól tanult népdalainkat fűzzük fel, úgy, mint a gyöngysort. A népdalok így értelmet nyernek, funkciójuk világossá válik, és közösen tudunk énekelni

− fogalmazott egy beszélgetésben Korzenszky Klára.

A népzene mint zenei anyanyelv elsajátítása alapvető kellene, hogy legyen, fontos pedagógiai célkitűzés, hogy gyermekeink és unokáink megszeressék, beépítsék, majd fejlesszék azt. Ebben segítenek olyan kiváló kezdeményezések, mint a Muzsikás együttes rendhagyó énekórái, mely programmal az ország általános és középiskoláit járják a zenészek, hangsúlyozva, hogy a zenei élményhez jutás, az éneklés, a zene befogadásának képessége jótékony hatású nem csupán az általános műveltségi szint emeléséhez, hanem a testi-lelki harmóniához is. És ezt a folyamatot segíti elő például a Mordái zenekar is, amely ha nem is tekinti ezt missziójának, de népzenei feldolgozásaival mindenképp hozzájárul örökségünk ­továbbéltetéséhez.

Borítókép: Bartók Béla népdalgyűjtésen 1907-ben Zobordarázson (Forrás: Bartók Archívum)