– Csütörtökön a Sziget világzenei falujában, a Global Village színpadán lépnek fel. Milyen pozitív hozadékai lehetnek egy ilyen nagy fesztiválkoncertnek?
– Nagyon örülök, hogy felléphetek egy ilyen színvonalas, jó hangulatú fesztiválon – a portfóliónkban is jól mutat majd –, ugyanakkor nem gondolom, hogy egy szigetes fellépés olyan nagyot dobna a Mordái karrierjén. Az elmúlt tíz évben elég sok olyan szituációt átéltem, amit nagy lehetőségnek aposztrofáltak, aztán sok minden nem lett belőle. Szerintem ezek nem olyan nagy jelentőséggel bíró dolgok. Én annak örülök, ha sokan jönnek el a koncertjeinkre, és tetszik nekik a zenénk, remélem, hogy ez a Szigeten is így lesz.
– Nem is készülnek más attitűddel erre a koncertre?
– Nem. Nincs az, hogy a Szigeten száz százalékot adunk bele, egy kis klubkoncerten meg csak nyolcvanat. Mindenhol próbálunk a legjobban teljesíteni. Nem nagyon szoktunk rákészülni a koncertekre, hacsak nem új számokat kell betanulni, mondjuk egy lemezbemutató esetén. Ráadásul nálunk nagyon nehéz, már-már luxus összeegyeztetni a próbákat. Mindenki több zenekarban játszik, többen már családosak, úgyhogy sok nehezítő faktor van.
– Tavaly év végén jelent meg a második nagylemezük, ami igen különlegesen debütált, hiszen csak megadott koordinátákon – például a Normafán – lehetett meghallgatni egy geolokációs weboldal segítségével. Kinek volt ez az ötlete, és mit szűrtek le ebből az akcióból?
– Az én ötletem volt, és nagyon sikeresnek bizonyult. Persze volt benne kockázat, amikor elkezdtük, nem tudhattuk, mire számítsunk. De nagyon sokan meghallgatták az albumot ilyen formában, videókat is küldtek, szóval jó volt látni, hogy az embereknek különleges élményt tudtunk adni. Túl nagy veszítenivalónk egyébként sem volt, hiszen ez csak annyit jelentett, hogy kétszer premiereztettük az albumot.
– Ez a műfaj megkívánja, hogy más környezetben, kicsit fókuszáltabban hallgassa az ember, és mondjuk ne az utcán sétálva, bedugott füllel?
– Mindenféleképpen más élmény, de nem a műfaj vagy az album hangzásvilága miatt. Bármilyen lemez befogadását befolyásolja, hogy milyen környezetben hallgatja az ember. Nem abból indultam ki, hogy ez olyan album, aminek ez áll jól vagy amit így érdemes hallgatni, hanem csak szerettem volna egy olyan platformot kialakítani, ami lehetővé teszi, hogy a hallgató kimozduljon a virtualitásból, a gyorsfogyasztás világából. Minden olyan gyorsan pörög manapság, emiatt szerintem nagyon nagy kincs, hogy ha ebben az impulzustengerben egy dologra tud összpontosítani az ember.
– Az első lemezük a Muzsikás együttes életművére támaszkodott, az Álom esett a szememre című viszont már egy jóval szélesebb merítés, erős jazzes hangsúlyokkal. Ez az új zenekari tagoknak is köszönhető?
– Az, hogy milyen dalok szerepelnek a lemezen, főként az én döntésem volt. Olyan szempontból nem változott sokat a kreatív folyamat, hogy még mindig én mutatom az irányt, de a zenekarba bekerülő zenészek természetesen más ízeket, más perspektívákat is behoztak. A dalok egyébként sokféleképpen születtek: vannak olyan számok, amiket kollektíven raktunk össze, de volt olyan is, amikor már egy kiforrott demót prezentáltam a zenekarnak, és azt „farigcsáltuk” tovább. Nehéz ezt elmagyarázni, de azt hiszem, hogy ennek a hajónak én vagyok a kormányzója, a többiek pedig olyan dolgokat tesznek hozzá, amelyek beleillenek a Mordái világába.
– Mi alapján választanak a népdalok közül? Szempont, hogy ismert dal legyen?
– Nem ismerem annyira a népzenei közízlést, előfordult, hogy kiválasztottam egy dalt, és később vált világossá számomra, hogy ismerik az emberek. De alapvetően nincs emögött tudatosság. Olyan népzenéket választok, amelyekről érzem, hogy hozzájuk tudnék valamit rakni, vagy máshonnan tudnám megközelíteni, más irányba tudnám vinni. Mindig azt nézem, mi az, amivel még tudnám bővíteni, vagy amivel még tudnék rajta csavarni egyet. Csak azért nem dolgoznék fel egy népdalt, mert mondjuk el tudom énekelni vagy el tudom játszani valahogy, de nem tudok hozzátenni semmi újat.
– Van önben egyfajta kultúrmisszió népzenei örökségünk továbbél(tet)ését illetően? A Mordáinak kétségkívül szerepe lehet ebben.
– Álszentség lenne, ha épp én próbálnék kultúrmissziót indítani, ilyen szempontból kicsit laikusnak érzem magam, és annyira nem is érdekel ez a része. Tény, hogy nagyon jólesik, ha valaki azt mondja, hogy megmutattál valamit olyat, amihez korábban nem tudtam, de ma már tudok kapcsolódni. De ez bármire érvényes lehet, nemcsak a népzenére. Mindemellett a népzenei örökségünk nagyon fontos, és jó dolog, hogy ha ápolják az emberek, de bennem nem ez volt az indíttatás, inkább a kísérletezés, az új dolgok létrehozása. Mindezt úgy, hogy közben ne csorbuljon eredeti értéke, mélysége, azaz a népzenéhez úgy próbálok hozzányúlni, hogy az tiszteletteljes legyen, és ne hajoljon el a giccs felé, és ne legyen ízlésficamos.
– „Szerintem a népzene a legexportképesebb magyar zenei műfaj” – mondta egy korábbi interjúban. Ezt továbbra is fenntartja?
– Igen. A Muzsikás játszott például a Carnegie Hallban, ami szerintem óriási siker. Persze teljesen érthető, hogy eljutottak idáig, hiszen nagyon izgalmas és unikális, amit csinálnak. Értik őket, még akkor is, ha nem beszélik a nyelvünket. Szerintem a Mordáiban is van potenciál – játszottunk már jó párszor külföldön, és én is azt éreztem, hogy a nyelvi különbség nem akadály. Lehet, hogy nem értik, pontosan miről énekelek, de az attitűd, a zeneiség, a temperamentum átadja az érzelmeket. Sőt, volt amikor azt éreztük egy külföldi koncerten, hogy jobban értik, amit mondunk, mint egy itthonin. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a külföldi jobb közönség, de voltak olyan koncertek, ahol jobban együtt tudtunk mozogni velük, mint némely itthoni fellépésen.
– Mik a következő lépések a Mordáijal?
– Egyelőre próbáljuk összetartani a zenekart. A Szigeten a dobosunk nem tud ott lenni, ezért egy helyettes ugrik be. Ez már a sokadik alkalom, hogy valaki nem ér rá, és helyettesíteni kell, úgyhogy az elsődleges célom egy erősebb egység kialakítása a zenekarban. Emellett tervezünk külföldi turnét, amire valószínűleg 2024-ben kerül sor, de ez még formálódik.
Borítókép: Nóvé Soma kísérletezésnek tartja munkáit, nem kultúrmissziónak (Fotó: Éberling András)
