Amerikába visszatérve újabb, sokszor kegyetlen valóságokkal szembesült. Kentucky államban, Harlan megyében a Ms. Magazine számára készített riportot az Appalache-hegység asszonyairól. Egy útszéli boltnál találkozott azzal a különös házaspárral, akik mintha a Farm Security Administration (Mezőgazdaság-védelmi Hivatal) által létrehozott program híres fotóiról léptek volna elő. A groteszk felvételen a férfi büszkén pózol a puskájával, a feleség mellette áll, a fegyver csöve így közvetlenül a nő fejére irányul.
A Falkland Road: Prostitutes of Bombay című album képei ezzel párhuzamosan a társadalmi láthatatlanság másik arcát mutatják: a mumbai vöröslámpás negyed hömpölygő színeit, szűk tereit, és a nők tekintetében megbúvó kérdéseket, amelyeket soha nem tettek fel nekik.
A Tiny és barátai története pedig több évtizedet átível: a tizenéves utcagyerekből felnőtt nő lett, akinek Mark újra és újra visszatérő kísérője volt. Ritka bizalmi kapcsolat bontakozik ki a képekből, amelyben a fotográfus többé nem kívülálló, hanem az életút tanúja.
A kiállítás egyik legdrámaibb egysége a Damm család történetét mutatja be. Mark először 1987-ben, majd évekkel később tért vissza hozzájuk. Fényképei a remény foszlányait, az elkeseredés mélységeit és a gyerekek arcán megmutatkozó kiszolgáltatottságot egyszerre közvetítik. A hajléktalan lét mindennapjainak valóságát látjuk: egyetlen moteléjszaka átmeneti boldogságát, majd a visszasüllyedést a szükséglakások, rongyos autók, elhagyott házak világába. Mark mindvégig tisztelettel őrzi meg jelenléte határát.
Ezt a hozzáállást foglalja össze a falon olvasható idézet:
Fontosnak tartom, hogy nyíltan és őszintén beszéljünk azokkal, akiket fényképezünk, hogy tudják, miért tesszük és pontosan mit is csinálunk. Hiszen végső soron a lelkük egy darabját visszük magunkkal.
A fotográfus nemcsak látni akarja a másik életét, hanem megérteni is.
Életművében vissza-visszatér a csodálkozás és a fantázia motívuma. Az indiai cirkusz világába először 1969-ben szeretett bele, amikor Bombayben látott egy előadást. Egy hatalmas víziló rózsaszín tüllszoknyában járta körbe a porondot – ez a látvány Mark számára a valóság és a mese határán mozgó képi világ metaforájává vált. Később, 1989–90-ben hat hónapot töltött Indiában, hogy tizennyolc különböző cirkusz életét dokumentálja. Nem a mutatványok, hanem a próbák, a várakozások, a fáradtság és a röpke örömök érdekelték. Az Indian Circus sorozat a világ egyik legérzékenyebb cirkuszi dokumentuma lett, ahol az emberi méltóság és a vándorlét egyszerre jelenik meg. A téma később Mexikóban is visszatért, ahol újabb társulatokat örökített meg hasonlóan empatikus nézőpontból.
Mary Ellen Mark életműve manapság, a vizuális telítettség korában azért is megkerülhetetlen, mert fényképei valódi súllyal bírnak: egyszerre megrázóak, gyönyörűek és felemelőek.
A január 11-ig látogatható tárlatot azoknak ajánljuk, akik nem félnek szembenézni a társadalom mélyrétegeivel és szeretnék megérteni a másik ember történetét, bármilyen távolinak is tűnik az a sajátjuktól.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!