Finta Sándor építész a Nemzeti Hauszmann-program kapcsán elmondta, hogy a folyamatos újjáépítés alatt álló budai Várban is olyan erős a történelmi kontextus, hogy egyszerűen nem tűr meg akármilyen épületeket.
Balázs János zongoraművész a Zeneakadémia révén megemlítette, hogy a világ egyik legjobb akusztikájú koncerttermét rejti a felújított épület, amely korábban hagyott némi kívánnivalót maga után. – És most, aki belép, érzi a gondosságot, hogy ennek a kormánynak igenis fontos az, hogy a magyar Zeneakadémia a lehető legjobb minőségben legyen jelen az életünkben. Az egész nemzet benne van ezekben a falakban a zenei kultúrát tekintve – hangsúlyozta.
Sal Endre újságíró, aki írásaival működött közre a kötet létrejöttében, feltette a kérdést, hogy mindezen sikerek után mi lehet az úgynevezett ligetvédőkkel, akik hisztérikus módon tiltakoztak a Városliget helyreállítása ellen. Mint mondta, megnézte az elégedetlenek egyik közösségi oldalát, ahol már egy ideje csend honol. Ám nemrég valaki szóvá tette közülük, hogy egy városligeti filmforgatással megzavarták a közpark madarainak esti életét. – Jött a bejegyzésre vagy három lájk – emelte ki Sal Endre.
Az elégedetlenek korának tehát úgy tűnik, vége szakadt.

Mint Baán László említette, a lengyelek a világháborúban porig rombolt városokat építettek újjá eredeti valójukban. Mert a lengyelek kijelentették, hogy senki nem veheti el tőlük a történelmüket.
És ez a nagyszerű album is ezt az elvet hirdeti: hogy Budapest a teljes, 15 milliós nemzet fővárosa, nem egy belterjes balliberális városvezetés műveleti területe.
Borítókép: A Hitel Kiadó gondozásában megjelent kötet (Fotó: Havran Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!