Szentkirályi Alexandra: A Népliget újra mindannyiunké kell hogy legyen
Hajléktalanok, drogbandák és szemét a parkban.
Hajléktalanok, drogbandák és szemét a parkban.

Rendhagyó tematikus tárlatvezetéseket tartanak az intézményben.

A Liget Budapest projekt a világ legjobb városfejlesztése.

Rendezvény miatt péntek este nyolc órától hajnali négy óráig forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Megnyílt a nemzetközi aukciókon rekorder, Bozó Szabolcs festőművész első hazai önálló kiállítása Budapesten.

Percek alatt a helyszínre érkezett a segítség.

A Liget Budapest projekt új fejezetet nyitott a főváros életében.

A Liget Budapest projekt révén megújult a Városliget zöldfelületének fele, létrejött Budapest első családi élményparkja és ikonikus épületek születtek.

A külföldiek és a vidékiek körében is egyre népszerűbb a park.

A főpolgármester olyan, mint az a kisgyerek, aki mindig azzal a játékkal akar játszani, amivel a másik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jelentős döntések születtek a kormányülésen.

Csúnya ügy.

Újra megnyitná Recsket, ahol kőfejtésre ítélné az egyházi vezetőket a HVG publicistája, Tóta W. Árpád.

Kiss Lászlóhoz köthető egyesület finanszírozta a Tisza rendezvényét.

A kis erdélyi falut megrázta a tragédia híre.

Szerbia két tűz közé került.

A tárcavezető fontos bejelentést tesz.

A sunyi opeles nem vette észre, hogy valaki hátulról videózza, amit tesz.

Jegise Melikjan az eredmény helyett éppen a csapatépítésre helyezi a hangsúlyt.

Ukraine tramples on the rights of students.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.