Bartók Béla csillagképei

Bartók Béla 1934-ben tért vissza teljes erőbedobással a magyar népdalok kiadási tervének megvalósításához.

Bartók Béla, a XX. század világhírű magyar zeneszerzője a zongoránál. A művész 1945. szeptember 26-án hunyt el New Yorkban. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó: Reprodukció Fotó: -

Bartók Béla 1934-ben tért vissza teljes erőbedobással a magyar népdalok nagyszabású kiadási tervének megvalósításához. A megelőző évtizedek a nagy mennyiségű adat feldolgozásának, rendszerbe állításának a kidolgozásával teltek. Nem egyszerű dolog a struktúrájában és illékonyságában is oly bonyolult zenét egyszerű, megfogható mérőszámokkal jellemezni. Gondoljunk csak bele: a számítógép előtti korszakról van szó, amikor a korabeli kiadványok kizárólag a szövegkezdetek alapján tették kereshetővé a dalokat, holott jól tudjuk, hogy a dalok és a szövegek egyáltalán nem hűségesek egymáshoz, ugyanaz a szöveg számtalan dallammal jelenhet meg. A gyors, szakszerű új gyűjtések, majd a lejegyzések rövid időn belül hatalmas mennyiségű, ezrekre rúgó támlapokra rögzített adatot halmoztak fel. Ezekkel valahogyan bánni kellett, szükségessé vált valamilyen rendezés, hogy az ember megtalálhasson ebben a tengerben egy-egy konkrét adatot.

A rendszerezés roppant helyigényes tevékenysége már az egész Bartók-házra kiterjedt, amikor a zeneszerző egy nagyobb munka befejezése előtt az egész családot bevonta kis alkalmi kisegítésre. Bartók Péter személyes élményeket is megőrzött erről: „Egy délután apám mindenkit megkért a házban, hogy segítsen neki: az egyik gyűjtemény bizonyos tekintetben készen volt, és az egész szobát betöltő kottapapír-hegyet kellett fizikai értelemben rendezni a rendszámok szerint. Azon az estén a szobájában minden elképzelhető hely átírások halmaival volt borítva, a rendezést ő irányította mindaddig, amíg az összes kottapapír nem talált helyet egyetlen nagy oszlopban. Talán évek munkája fejeződött be aznap este, s apám másnap egy másik gyűjtemény rendszerezésébe foghatott.”

Bartóknak 1938 őszén hivatalos segítője is volt már Rácz Ilona személyében. A Magyar Tudományos Akadémián 1940 őszéig dolgozott vele, egészen addig, míg el nem ment Amerikába. Lola néni Bartók Béla tanítványa volt, aki már Kodály Zoltán népzenei anyagának rendezésében is segédkezett, ezért amikor az addigi asszisztens, Veress Sándor külföldre utazott, ő került a helyére. Kodály népzenei anyagát – némi módosítással – a finn Ilmari Krohn szótárelvű módszere szerint rendezték. Ez azt jelentette, hogy a négysoros dallamokat az egyes sorok záróhangjainak (azaz kadenciáinak) alaphanghoz viszonyított magasságával jellemezték.

Ahogy erről Rácz Ilona később beszámolt, Bartók elmagyarázta neki a rendezés újabb alapelveit. 1924-ben megjelent könyvé­ben, A magyar népdalban a mechanikus rendszerezés elé stílusszisztémát állított, amely szerint a magyar népdalokat három osztályra osztotta:

A osztály – a régi stílus dallamai,

B osztály – az új stílus dallamai,

C osztály – az előbbi kettőbe nem sorolható dallamok.

És a legfontosabb újítás: Bartók rendszerében a kadenciaelvű csoportosítást megelőzte a ritmusképletelvű. Az általa – fejlődéstörténeti alapon – fölállított ritmusképletsor lett a Bartók-rend váza.

Mert valójában olyan rendet szeretett volna felállítani, ahol a dallamok történeti kialakulás szerinti sorrendben követik egymást. Ezért választotta ketté a dallamokat régi és új stílusú osztályra. Ez utóbbi meghatározása a legkönnyebb, mivel ez a stílus szinte a szemük láttára keletkezett, élt. A nagyobb baj a régi stílussal van, amely nyilvánvalóan nem homogén tömeg, mivel legalább nyolc évszázad különféle stílusú zenedivatjainak hagyatéka. De Bartók – racionális gondolkodású természettudósként – óvakodott a romantikus fantáziálástól, és stíluselemzéseiben nem merészkedett túl messzire. Mechanikus és lehetőleg objektív stílusjegyek felállításával igyekezett behatárolni a dallamok korát. Hangsorok, hangterjedelmek, szótagszámviszonyok, ritmus, strófaszerkezet voltak a mérőeszközei. Egyszerűbb szerkezet – ősibb állapot. Ez volt az alapelve. S ez mai tudásunk alapján is nagyjából így van. Hogy a régi stílusnak nevezett osztály milyen sok különféle régi stílus gyűjtőneve, azt csak a későbbi kutatások tárhatták fel jóval több adat és kapcsolódó ismeret birtokában.

Majd minden fennmaradt régi stílusúnak titulált dallamunkban ugyanis legalább háromféle stílus keveredik össze, sokszor olyan stíluselemek, amelyeket évszázadok választanak el egymástól. Mindez annak a jele, hogy bármilyen régiség csak valami aktualizálás, valami újszerűhöz kapcsolódás után maradhatott fenn az idő tengerének felszínén, hiszen minden, ami olyan régi volt, hogy használhatatlanná vált, elmerült, és nem is tudunk róla. Ez azt is jelenti, hogy egy-egy stílusjegy önmagában nem elegendő a dallam korának meghatározásához. Minden jelenben gyűjtött és vizsgált dallam stílusát e többféle stílusjegy együttállása határozza meg, akárcsak a névvel ellátott csillagképeket. Bartók Béla hozzáállása, ahogy egyenként latolgatta az egyes stílusjegyeket, mai szemmel is korszerű, haladó szemléletű volt.

Az akkor Bartók rendelkezésére álló népdalgyűjtemény mintegy 13 500 dallamot tartalmazott. A többszöri átrendezés után kialakult végleges változatot Bartók 1940-ben, az Amerikába utazása előtti estén átadta Kodály Zoltánnak.

„Mikor felmentünk – írja Rácz Ilona –, Kodály már ott volt, s Bartók asszisztensei is: Kerényi és Veress. Bartók először kihívta Kodályt, s kb. egy negyedóráig kinn az ún. kis szalonban tárgyaltak; azután visszajöttek, s Bartók megmutatta Kodálynak az új szisztémát, amelyet legépeltem. Kodály figyelmesen hallgatta Bartók magyarázatait, majd megjegyezte, hogy elég komplikált szisztéma, ezt tüzetesebben kell átnéznie. Bartók bólogatott rá. Idegesen, cigarettázva járt le-fel a patkó belső részében, mert már mennie kellett.”

A szóbeli hagyomány Bartók válaszát is megőrizte. Mikor Kodály azt mondta, hogy a rendszer bonyolult, Martin György elbeszélése szerint Bartók Béla lakonikusan azt válaszolta rá: „Igen. Mint a népzene.”

Borítókép: Bartók Béla, a XX. század világhírű magyar zeneszerzője a zongoránál. A művész 1945. szeptember 26-án hunyt el New Yorkban. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. Fotó:MTI/Reprodukció