Léleképítés Kodály Zoltán nyomán
Ez a jegyzet nem valamiféle „kampányolás” az eddigi Opera-vezetés mellett. De a KismaMatiné kezdeményezés megéri a hírverést.
Ez a jegyzet nem valamiféle „kampányolás” az eddigi Opera-vezetés mellett. De a KismaMatiné kezdeményezés megéri a hírverést.
Sipos Mihállyal, a zenekar egyik alapítójával, prímással, a gyerektáncház kezdése előtt beszélgettünk a Muzsikás ötven esztendejéről.
Kiemelkedő élményt nyújtott az Ifjú barbárok a színházi olimpián.
Bartók Béla és Kodály Zoltán népzenegyűjtő munkásságát dolgozzák fel a mai kor nyelvén.
Az Évad Énekkari Művésze címet, a Vásárhelyi Zoltán-díjat Nemes Edit énekművész vehette át.
Kiforrott művész jelent meg a pódiumon cello-zongoraszonátájával, vonósnégyesével és zongoradarabjaival.
A Kodály Spicy Jazz zenekar muzsikusai Kodály Zoltán által gyűjtött népdalokat gondolnak újra.
Nyolcvanöt emlékező írást tartalmaz a Szőnyi Erzsébet emlékére című könyv, amely a 2019 decemberében elhunyt zeneszerző, karvezető, zenepedagógus páratlan munkásságát, pályaívét tárgyalja.
Új műsorral indul országos turnéra a Nemzeti Ifjúsági Kórus kiváló karnagyok vezényletével.
A vonósok versenyével veszi kezdetét az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny Debrecenben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szaúdi hatóságok kérték az elkövető kiadatását, de Németország nem tett eleget a kérésnek.
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Az orosz elnök nyilatkozott az orosz–amerikai kapcsolatokról is.
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást, és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígéri, fog még találkozni a Tisza Párt elnökével.
A tüntetők a migránsok hazatoloncolását akarják.
Nem zörög a haraszt…
Aranyköpések az utca emberétől.
Kifejezetten színes a felhozatal.
A zenekar december 28-án ad koncertet a MáraiKultban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.