Megelőzte hírnevét a tavaly nyáron bemutatott Kolozsvári Állami Színház vendégjátéka, az Ifjú barbárok, amit most április 19. és 22. között a 10. Színházi olimpia és a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (Mitem) keretén belül mutatnak be a Nemzeti Színházban. A fiatal szerzőpáros, Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila nevéhez fűződő darab Bartók Béla és Kodály Zoltán népzenegyűjtő munkásságát és legendás barátságát dolgozza fel a mai kor nyelvén, és próbál választ adni, mit is jelent a magyarság a mai fiataloknak, vagyis a magyarságtudatunk, nemzeti azonosságtudatunk ma is aktuális kérdéseivel szembesíti a nézőt. A fiatal alkotócsapat ismét olyan ősöket hívott társul, akiknek példája és minden fájdalmon átívelő hite, missziója komoly segítséget nyújthat számunkra a XXI. század útvesztőiben.
Az Ifjú barbárok a hagyomány megtartó erejével szembesít
Bartók és Kodály életében az a nagyon izgalmas, hogy ők kora huszonéves korukban mentek el gyűjteni szerte a Kárpát-medencébe. Nagyon komoly kulturális ellenszélben voltak úttörők – saját tanáraik a Zeneakadémián sem támogatták őket. Ha ők ketten nem végzik el a sok-sok ezer darabból álló gyűjtésüket, nélkülük a népzene, a népdalok igencsak csorbított változatban léteznének ma a magyar kultúrában
– magyarázta Vecsei H. Miklós a témaválasztását.
A fiatal alkotócsapat egy olyan sajátos anyagot hozott létre a dokumentumokból összerakott korrajz alapján, amely nemcsak humoros, de temérdek szabad asszociációval mind a mai világról, mind a száz évvel korábbi életről nem kevés információval szolgál.
Kodály Zoltán és Bartók Béla 1905-ben kezdte el a magyar népzenét összegyűjteni a Trianon előtti Magyarországon. Fonográfjukkal az egyszerű emberekhez mentek, feljegyeztek minden körülményt, ami a dalokhoz kapcsolódott. Több mint tízezer népdalt rögzítettek a Kárpát-medencében.
Bartók fogalmazta meg A magyar népdal könyvében, hogy nincsen népzene néptánc nélkül, mert ezek szervesen illeszkednek egymáshoz. Míg Bartók gondolkodásmódja a Cantata Profana, a csak tiszta forrásból merítkezés volt, addig Kodály a pedagógia útján közelített a témához.
A Kolozsvári Állami Színház előadása egy újfajta megközelítéssel állítja szembe a száz évvel ezelőtti világ hagyományos gondolkodását a mai kor gyökértelenségével.
Humorral, sok improvizációval szórakoztató produkciót láthatunk, ahol Kodály szolmizációs kézjelei modern táncelemként, a húszas évek irodalmi alakjai, Kosztolányi, Karinthy és Csáth felbukkanása pedig korrajzként jelennek meg. Az előadásban magyarázatot kap a néző, hogy mit gondolt az akkori politikai világ a népdalokról, és hogyan született az Allegro Barbaro, mi is történt, amikor ki akarták játszani a két zeneszerzőt (akik egyébként barátok is voltak) egymás ellen.
Nem célunk Bartók és Kodály életét elmesélni, lehetetlen volna, egyáltalán nem célunk történetet mesélni vagy zenés darabot írni. Valójában céltalan, nem halad sehová, nem találtunk üzenetet vagy mondanivalót, nem lesznek főszereplők, és tanulság sem lesz a végén, igyekszünk minél kevesebbet beszélni. Visszhangokat kerestünk, amik ma ugyanúgy szólhatnak, mint száz évvel ezelőtt
– vallják az alkotók.
A darab főbb szerepeiben Tőtszegi Zsuzsanna, Imre Éva, Szűcs Ervin és Bodolai Balázs mellett a Kolozsvári Állami Színház színészei és táncosai láthatók majd, a zenei kíséretet pedig a Tokos zenekar adja.
A díszlettervező Csíki Csaba, a jelmezeket Cs. Kiss Zsuzsanna készítette, a koreográfus pedig Berecz István.
Borítókép: Jelenet a színdarabból (Forrás: Mitem)
